2013. január 7., hétfő

Tainted Love 13.rész

Már egy hete a fiúkkal ragadtunk a turnén, mert valahányszor haza akartunk jönni, valamelyik szabotálta. A srácok most aludtak, mi lányok meg Matték nappalijában filmeztünk. Egy horrort néztünk, így mikor Syn hullacsendben át jött minden szó nélkül, mind felvisítottunk, mire ő is megijedt és Matt is ordítva rontott ki az ágyból.
-Mi az? Mi a baj?- ordította és értetlenül nézett, akárcsak Syn, mikor mi már röhögtünk. - Mi bajuk?- kérdezte Syntől, aki csak megvonta a vállát, majd felém totyogott kómás fejjel.
-Csörgött a telefonod.- mondta és odatartotta.
-Köszi szivem!- elvettem és megöleltem, és puszilgattam, hogy áthozta nekem.
-Maradhatok?- kérdezte, mire mind bólintottunk, hogy persze. Leültem vissza a kanapéra, ő meg kérlelően nézett Genara, aki felkelt és bebújt az egyik fotelbe, így betudott ülni mellém és az ölembe hajtotta a fejét. Birizgáltam a haját, miközben telefonáltam. Mint kiderült, a srácok turnéja, illetve hogy több kép is készült rólam, hogy velük vagyok, egyre többen akarták, hogy én szervezzek nekik esküvőt, szülinapot... Felhívtam Lily-t.
-Szia, miért nem telefonáltatok rám, hogy menjek már?
-Áh, nem akartunk zavarni ezzel, már amióta itt dolgozol nem pihentél. De gondolom akkor nemsokára jössz haza.
-Igen, így hogy lesz most sok munka igen. Végre nem fogunk unatkozni. -mondtam mire nevetett.
-Oké, majd írj mikor jössz, és kimegyünk eléd Julieval.
-Oh jajj, köszönöm! Majd írok. De nem is zavarlak tovább. Puszi, imádlak. -mondtam azzal letettem a telefont. A lányok addig direkt csöndben voltak míg telefonáltam. De nem ők szólaltak meg először, hanem Syn.
-Kit imádsz te rajtam kívűl? Hm? -kérdezte, úgy hogy a szemei végig csukva voltak közben, és a hasam felé volt az arca.
-Csak Lilyt, ne félj. -mondtam, mire a lányok elmosolyodtak és meghatva bámulták Synt, aki már ugyanúgy aludt mint előtte. Matt is fogta magát és odabújt Valeryhez és ő is úgy aludt tovább, így mi csak halkan folytattuk a beszélgetést.
-Munka? -kérdezte Lea, mire bólintottam.
-Akkor gondolom nem sokára megyünk!- mondta Gena.
-Hát igen nekem mindenképpen haza kell mennem. -mondtam mire Lea is helyeselt.
-Ami azt illeti nekem is, a főnököm már biztos pipa, hogy egy hétvégéből lassan másfél hét lett.
-Te is jössz Val?- kérdeztem mire, nem igen válaszolt, látszott hogy tépelődik.
-Nem tudom. Igazából, most nincs dolgom, de haza kéne mennem nekem is.
-Jó akkor, majd holnap estére nézek egy gépet, jó?- kérdeztem mire bólintottak, hogy a holnapi aláírás osztásnál még ott legyünk, de még be kell majd adagolni a fiúknak, hogy megyünk haza.
-Na én megyek bebújok Zacky mellé. - intett nekünk Gena és kisurrant az ajtón.
-Én is megyek.- indult gyorsan utána Leana is.
-Nekünk is menni kéne.- mondtam és megsimogattam Syn fejét, de semmi.
-Maradhattok még. -suttogta Val és mosolygott. -Nem láttam még ilyen boldognak, mióta ismerem. Mindig örül, meg baromkodik, de most látszik rajta, hogy oda van érted. -mondta és ez nagyon jól esett, még is csak már 7 éve ismeri a srácokat.
-Ennek örülök.
-Tényleg! És kész rekord ez a kapcsolat, az előző barátnője óta.
-Miért?
-Az utolsó komoly kapcsolatában megcsalta a csaj. Azóta soha nem tervezett sokáig.
-Ezért is kerülgették egymást Michellel? -kérdeztem mire megrázta a fejét.
-Brian sose akart járni vele, csak Michi nyomul. Nagyon be jön neki, és nem akarja megérteni, hogy csak alkalmakra kellett. De most már itt vagy te. -mondta és megint elmosolyodott. Úgy tűnt, nem érzi, úgy hogy az én hibám, hogy Michelle nem jár együtt Synnel, és ennek nagyon örültem.
-Na jó, tényleg megyünk. - mondtam és ébresztgetni kezdtem mikor láttam, hogy Val is mindjárt elalszik. Elkezdtem finoman rázogatni Syn vállát. -Ébredj, menjünk át hozzánk. - suttogtam a fülébe, így lassan felült és intett egyet Valnak és már mentünk is ki. Bebújtunk az ágyba, szorosan összebújtunk és elaludtunk. Reggel Syn a hátamat csókolgatta, így ébresztett.
-Jó reggel!- mondtam és felé fordultam. Kinyitottam a szemem, és ott vigyorgott rám Syn és az egész csapat. -Nektek is! -vigyorodtak el, majd Syn intett nekik, hogy menjenek ki gyorsan.
-Mondták már, hogy aranyos vagy reggel? -kérdezte, mire elmosolyodtam.
-Ha burkolt csúnya elkenődött sminkes fejedet jelent, akkor igen. -elkezdett nevetni és megcsókolt.
-Készülődj, megyünk fotózkodni. -mondta és lehúzta rólam a takarót.
Megebédeltünk együtt a srácokkal, majd elkísértük őket egy lemezboltba ahol dedikáltak és fogadták a rajongókat. Mielőtt leültek volna, Syn kért egy gyors puszit, én meg kiszaladtam a telefonommal repülőt foglalni. Pár perccel később visszamentem a lányokhoz, akikkel pár rajongó fényképezkedett. Mentem volna oda én is, de Jimmy hirtelen elkapta a karomat és kihúzott.
-Na mi a baj? -kérdeztem, de csak megölelt.
-Imádlak, Rocky!
-Tudom. Én is téged. De mi az?
-Csak köszönöm, amit értünk tettél, hálás vagyok. Lea fantasztikus és megállás nélkül rólad beszél. És imádom. -mondta de még mindig szorongatott, majd feldobott a vállára és úgy ment velem vissza a többiekhez, majd ledobott Syn ölébe.
-Szia édes!- mondta és adott egy puszit a fejemre, persze egyből fényképeztek a rajongók, úgyhogy gyorsan kipattantam az öléből és hátra mentem.
Délután elmondtuk a srácoknak, hogy estére már van gépünk, amire kicsit elszomorodtak, de boldogan kikísértek minket.
Julieék kijöttek értünk a reptérre, és haza furikáztak minket, majd otthon maradtak velem és Leaval, hogy meséljenek.
-Még ma is jött három rendelés, tegnap is volt még kettő.- vigyorgott Lily.
-Akkor, hosszú hónapunk lesz. Mennyi van eddig? -kérdeztem, mire Julie egyből rávágta, hogy 12 el is kerekedtek a szemeim, mire nevettek.
-Az szép!- mondta Le, majd nevetve rohant a telefonjáért. -Jó rendben, várj egy kicsit, kihangosítalak. Kész, mondhatod.
-Rachel Clare! Hol a francban hagytad a telefonodat, hogy hív a pasid telefonon és nem lehet elérni!- ordított a telefonból Rev hangja. -Amúgy szia !- nevette el magát. -Ja és azonnal hívd fel! -ordított megint, mire mi is nevettünk, majd Lea visszarakta a füléhez a telefont, én meg elkezdtem keresni a mobilomat. Fél óra keresgélés után megtaláltam és már hívtam is.
-Szia, ne haragudj, nem ta...
-Nem érdekel! Aggódtam, hogy mi van már! -förmedt rám.
-Sajnálom.
-Szeretlek! Vigyázz magadra, és ne hozd rám a szívbajt. Basszus!- mondta és sóhajtott egy nagyot.
-Én is szeretlek, holnap este hívlak jó?
-Jó, de tényleg! Jaj várj nem jó, koncertünk van, majd én hívlak utána. -mondta , majd elköszöntünk és már mentem is vissza a lányokhoz.
-Na de akkor gondolom, kőkeményen neki kell állnunk díszleteknek, ruháknak, produkcióknak.. -soroltam és a lányok végig bólogattak.
-Holnap áthozom az első 3-at, és el is kezdhetsz telefonálgatni, a többit meg addig majd besoroljuk, hogy melyek azok amikkel sokat kell dolgozni. -mondta Lily, és egyetértően bólogatott Julie is.
-Jólvan, akkor holnap gyertek át reggel, és akkor beviszlek titeket az irodába, jó? -bólintottak majd elkezdték összeszedni a cuccaikat és indultak is. Lea is visszajött mikor vmi vacsi félét csináltam, és leült velem szembe. Majd váratlanul Suzy Brian és Mac rontottak be.
-Ez igaz?- visított egyet Suzy.
-Micsoda?- kérdeztem ijedten, Lea is rémülten nézett, nem tudta kik ők.
-Ez! -tolta elém Mac a laptopját és mutatott egy képet, amin Syn éppen megcsókol, még a dedikálás előtt, aztán egy másikat ahol az ölében nyomja a fejemre a puszit.
-Igen, ez igaz.- mondtam mosolyogva és félve, nem tudtam, hogy ez most jó hír vagy sem, de ahogy meghallották a választ mind a nyakamba ugrottak.
-Ez nagyszerű! Gratulálok!- mondta Suzy.
-Elmondhattátok volna! - nézett kicsit morcosan Brian, Mac viszont el se engedett.
-Ne haragudjatok, igazából, mielőtt turnézni mentek, előtte 2 nappal jöttünk össze, és hát után egy másfél héttel mentünk utánuk, ott voltunk egy hetet ma jöttünk haza, szóval még egy hónapja sincs hogy együtt lennénk. De nem is tudtam, hogy lekaptak minket, csak mikor az ölében ültem.
-Viccelsz? Tele van veletek minden! -mosolygott Mac, és keresgélte a képeket, miközben már Lea mellett ült, aki csak zavartan mosolygott.
-Jaj, igen! Ő itt Leana, Jimmy barátnője és az én lakótársam!- mutattam be, mire Suzyék egyből őt is ölelgették.
-Na jó mi megyünk, még fel hívom a fiamat, hogy mért nem szólt! -mondta és intett egyet.- Gyere kicsim!
-Maradhatok? Rég voltam már Rockyval! -mondta Mac, mire Suzyék rámnéztek én meg bólintottam, hogy persze nyugodtan, így már mentek is. Mac keresgélte a képeket, és mutogatta, hogy miket írogattak rólunk a rajongók. Voltak érdekes vélemények. Volt aki azt írta, hogy Jimmyvel és Synnel együtt kavarok. Volt aki azt írta, hogy Gena és Lea csak fizetség miatt vannak a srácokkal. De Valaryt is támadták, annak ellenére, hogy ő régóta benne volt a bandában. De volt pár olyan rajongó is, akik mellettünk álltak, és írták, hogy mennyire örülnek nekünk. Lea jól el volt Mackel, beültünk a nappaliba és elkezdte festeni a körmeit, miközben minden féle mesét néztünk. Jól telt az éjszaka, bár semmit nem aludtunk szinte.

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése