2013. január 7., hétfő

Tainted Love 10.rész

A srácok már majd egy hete elmentek. Furcsa volt nélkülük, már úgy megszoktam, hogy minden nap látom őket, de azért rendszeresen adtak életjelet. Syn mindennap hívott, hogy mikor megyek hozzá, nagyon várt, mert szegénykém csóknál tovább még nem jutott. Rev és Zacky meg sorra küldte a képeket minden féle hülye helyzetről amibe Rev vagy valamelyikük belekeveredett. Leanaval az első pár napban könnyű volt, nem látszott rajta semmi, de így egy hét után, már nem bírta. Ingerült volt, nem evett, és sokszor csak remegett. Revnek nem mondtam, mennyire rosszul van, de nem is beszéltek telefonon. Amennyire lehetett próbáltam mellette lenni, habár még mindig csak annyi pozitívat láttam benne, hogy Rev miatt képes leszokni, ezért a munkahelyemre se mentem be, amit lehetett otthonról intéztem. De a lányok is segítettek, Gena és Val sokat jöttek, hogy segítsenek megnyugtatni Leanat és engem is.
-Sziasztok csajok! -nyitottam nekik ajtót és a nyakukba borultam.
-Na mi van? Baj van? -kérdezte aggódva Gena, miközben jó nagy zacskókat pakolt le éppen.
-Elég szörnyen festesz, gyere igyunk egy kávét.- jegyezte meg Val és a karomat megragadva vezetett a konyhába.
-Hát ez egyre rosszabb. Egész este ordított. Elaludt és álmában örjöngött, ha felkeltettem akkor is, úgy kellett lefogni. -mondtam és egyből meg is ittam a bögre kávémat.
-Basszus!- csúszott ki Gena száján.- Itt maradjak estére segíteni?- kérdezte, de ráztam a fejem, hogy nem kell.
-Na, itt maradunk és kész! -jelentette ki Val.
-Nem kell, kibírom, és ha már elvállaltam végig csinálom vele! Megígértem.
-Ez igaz, de nem kell egyedül csinálnod. Itt maradunk, segítünk pihenni.- mondta határozottan Val, majd kicsit ledöbbent mikor Leana jelent meg a konyhába. -Héé, szia! Jobban vagy?
-Pokolian vagyok! Nem bírom tovább! -fakadt sírva és összerogyott az ajtóban. Odarohantunk hozzá és felsegítettük.
-Segítsetek, tegyük zuhany alá. -mondtam és elindultunk a fürdő felé, miközbe Val már csinálta a vizet. Leültettük egy székre és Genaval elkezdtük vetkőztetni. Felállítottuk, de egyedül nem igazán maradt meg, úgyhogy, fogtam magam és gyorsan ledobtam a pólóm és a gatyámat és beálltam vele a zuhany alá fehérneműben. Megmostuk a haját az arcát, megfürdettük majd amíg a lányok segítettek neki felöltözni, addig én is száraz ruhákat vettem magamra és mikor már indultam a lányok felé megcsörrent a mobilom.
-Szia te szadista!
-Oh, ez lesz a becenevem? Szia neked is!
-Nem érzed magad kicsit se rosszul azért amit velem teszel?
-Nem teszek semmit.
-Hát pont ez az! - beszélt durcás hangon amin önkénytelenül és nevetnem kellett. -Itt egy csomó csaj, és egyre se néztem rá. Jó fiú vagyok! Ki jár a jutalom!
-Jó, figyelj, ha Leana jobban lesz hétvégén utánad megyek jó?
-Miért, hogy van?- kérdezte, mintha a többit nem is hallotta volna.
-Szörnyen, álmában ordít és remeg, ébren remeg, nem eszik, úgy kell fürdetni... De egy szót se Jimmynek.
-Jó persze! De siess hozzám, majd én segítek elfeledkezni róla.- mondta és hallottam ahogy mosolyra húzza a száját.- Akarlak!- mordult a telefonba.
-Ne izgulj édes, bőven kárpótollak, de most mennem kell. Szia!- mondtam és még mielőtt bármit szólhatott volna, letettem. Pár nagy sóhaj után újra a lányok felé indultam. A nappaliban voltak, a kanapén Leana,mögötte a hajával babrált Gena, a körmeit meg Val festette és próbálták jobb kedvre deríteni. Leültem Leana mellé. Mosolyogva nézett rám.
-Ne haragudj! Nem tudtam hogy ilyen nehéz lesz.
-Jaj ne már, semmi gond! Értékelem, hogy képes vagy erre a barátomért. -mondtam és megöleltem.- Na de most úgy tűnik jobban vagy kicsit, nincs kedved csinálni valamit? Vásárolni? -kérdeztem és a vásárlás szóra fel is kapta a fejét. - Jó akkor nézek neked valami ruhát, összeszedem a cuccainkat és mehetünk amint befejeztek a lányok. -mondtam neki, mire mind elmosolyodtak én meg felpattantam. Összeszedtem Lea telefonját, tárcáját, napszemüvegét, ugyan ezt nálam és bedobáltam a táskámba. Kerestem neki, egy rövid gatyát, egy felsőt és mentem is vissza. Lea egész összeszedte magát. A plázában beültünk így négyen egy mexikói kajáldába és ebédeltünk, mikor csörgött Lea telefonja. Ijedten nézett rám.
-Csak nyomd ki! Ne nézd meg, csak nyomd ki!- kérlelt, szóval így is tettem. Miután ettünk elmentünk nézelődni, ami inkább odáig fajult, hogy mindent összevásároltunk. Ami megtetszett, vagy csak vicces volt, mindent megvettünk. Kávéztunk egyet, és beültünk egy filmre. Nagyon unalmas volt, úgyhogy jobb elfoglaltságot kerestünk.
-Lea, tessék.- suttogott Gena miközben egy marék kukoricát nyomott a kezébe. Értetlenül nézett ránk. Mi csak mosolyogtunk.
-Nézd, ott az a nő, az a nagy parókás.- mutattam egy 3 sorral előttünk ülő nőre.- Elkezdjük dobálni, felváltva, a lényeg, hogy minnél több kukoricát dobjunk a hajára, hogy ne vegye észre. -mondtam mire elmosolyodott és el is kezdte.
Vagy 20 percig dobáltuk a nőt, és mind egy marék kukoricát rádobtunk, mikor észre vettük hogy a pár sorral mögöttünk ülő fiatal srácok minket kezdtek dobálni. Elkezdtünk kukorica csatázni, végül mikor elfogyott a popcorn kirohantunk nevetve. Lea ragyogott, jó volt ránézni. De a srácok jöttek utánunk, viszont ahogy megláttak minket világosban lefagyott a mosoly az arcukról.Látszott, hogy zavarba jöttek, attól ahogy mosolyogva szempillát rebegtetve néztünk rájuk. Lea elindult feléjük, megállt előttük és elkezdett az egyik felé hajolni, mintha meg akarná csókolni. Döbbenten néztük, aztán hirtelen a srác fejére borította a jeges kólát, és nevetve felénk rohant.  A kocsiban ülve haza felé bömböltettük a zenét és hangosan énekeltünk. Úton haza, megálltunk vettünk egy pár üveg alkoholt, és mikor haza értünk bömböltettük a zenét, táncoltunk ittunk. Jó este volt, nagyon Leana a tánctól nagyon felszabadult, és úgy tűnt mintha semmi baja nem lenne. Előkerült Gena fényképező gépe és hülyébbnél hülyébb képeket csináltunk, majd előkerültek az én táncos ruháim és beöltözve fényképezgettük egymást.
Reggel, 11 kor keltünk fel. Az egész ház szét lett zúzva az este. Telefonra keltünk.
-Igen? -szólt bele álmosan Val a telefonba.- Oké! Genaaaa, Zackyyyyyyyyyyy! -ordított egyet, mire Gena úgy rohant hogy seggre esett a kövön és kúszva haladt tovább a telefonig. Sírva röhögtünk rajta.
-Szia kicsim!- szólt a telefonba, miközbe próbált ránk komolyan nézni. -Rachelnél. Csak szemetek és kiröhögnek. Mert seggre estem.- mondta és ő is elkezdett kicsit nevetni. Pár percre rá még egy telefon csördült. Lea felvette.
-Jimmy?- nézett rám, én csak biztattam, hogy beszéljen vele, így lassan felkelt és bement a szobájába. Vallal összenéztünk, szomorúan, hogy csak minket nem hívnak a pasijaink, így egymást ölelgettük és haladtunk összekapaszkodva a konyha felé, reggeliért.
-Izgulsz már? -kérdeztem tőle, de úgy tűnt nem igen tudja mire gondolok. -A fotózás miatt, tudod!
-Jah igen, hát persze! Mindig modellkedni szerettem volna, örülnék ha összejönne.
-Nyugi, simán meg lesz, intéztem repülőt, holnap reggel indul, szállás is van már.
-Ti is jöttök ugye?- kérdezte mire megráztam a fejem, hogy nem. -Na Leanak is jót tenne. Tegnap is, hogy kimozdultunk milyen jól volt. Gyertek! Beszélek Genaval is, és a fotózás után mehetnénk a srácok után, és meglephetnénk őket. -mosolygott Val. -Ha jól tudom, Synnek úgyis szüksége van egy kis gyengédségre. -vigyorodott el, és ahogy látta, hogy nézek rá, visítva kezdett el rohanni, én meg utána egy üveg vízzel és fröcsköltem.
-Jaj bocsi, nem hallak,Rache gyilkolja Valt- mondta zavartan Gena de mosolygott és felénk tartotta a telefont, amit időközben kihangosított.
-Lányok, a srácaitokat gyilkoljátok, nagyon ki vannak!- ordított Zacky a telefonból, mire abbahagytuk a fröcskölést.
-Jó, Zacky ne mondd el, de holnap után odamegyünk. -visította Val, mire Gena ámult egyet, hogy ő erről még nem hallott. -Gena és Leana is jön! De ez meglepi!
-Tényleg? Ez igaz? Jó egy szót se szólok, de most muszáj mennem! Szeretlek kicsim, és titeket is!- köszönt el Zacky mire mi is egyszerre ordítottuk vissza, hogy mi is szeretünk!
-Lányok, nekem mért nem szóltatok?- nézett dühösen Gena.
-Mert ez Val most találta ki, mivel az ő fotózása Washingtonban lesz és addigra a srácok is ott lesznek.
-Fotózás?Azt még el is tudom intézni, leszek a fodrászod.- vigyorgott egyből Gena.
-Én akkor sem megyek, Leanak még pihenni kell. -mondtam de pont ekkor lépett ki a szobájából, mosolyogva.
-Mehetünk. Jó leszek, és jól is vagyok így, hogy csinálunk is valamit. Majd én leszek a sminkesed. -nézett Valra, aki elkezdett tapsolni mint egy kisgyerek. Mind hárman kérlelően néztek rám, hogy rá vegyenek.
-Jól van jól van, foglalok még jegyet a repülőre. -mondtam és visítva a nyakamba ugrottak, el is estünk. -Na jó csajok, nem kapok levegőt. -mondtam mire nevetve másztak le rólam. -Na akkor foglalok még jegyet és azt hiszem így a szállodára szükség nem lesz. -mondtam mire mind ujjongtak és elkezdtek táncolni.
-És mikor megyünk? -kérdezte Gena.
-Holnap hajnalban megy a gép, a fotózás este 6 ig tart, szóval estére már a srácokkal lehetünk.
-Basszus akkor én azt hiszem haza szaladok pakolni és visszajövök este, jó?- mondta Gena és elindult kifelé. -Val ne vigyelek el?- kérdezte kintről beordítva Val meg már szaladt is utána. Ketten maradtunk Leanaval, leültünk a nappaliba és kapcsolgattuk a tévét.
-Jó volt beszélni Jimmyvel?
-Nagyon, így most egyszerűbb, hogy hallottam  a hangját.  Ja és, nagyon köszönöm, amit értem teszel. Sose fogom tudni kellőképpen meghálálni. -mondta és odabújt mellém és megölelt.
-Ugyan nincs mit. Így drogok nélkül nagyon aranyos csajszi vagy, és azt hiszem még kedvellek is. Tudod mit? Táncoljunk, ahogy láttam megy neked. -mondtam és magabiztosan bólintott. Félre raktuk a kanapét, betettem egy kis zenét, és saját koreográfiákat csináltunk. Jó volt. Fel se tűnt, hogy már esteledik, csak a telefonom csörgése tűnt fel az egyik szám végén.
-Igen , igen ? Bocsi, nem hallottam.- lihegtem a telefonba, azt se tudtam ki az.
-Szia Rache, mitől lihegsz ennyire? És mi ez a zene? -kérdezte Syn kicsit morcosan a telefon túl végén.
-Sziaa! Táncoltunk Leanaval, csak azt hallod. Nagyon hiányzol.
-Csak ketten vagytok?
-Igen, és örülök, hogy én is hiányzom neked. -szóltam vissza kicsit dühödt hangon.
-Tudod, hogy megállás nélkül rád gondolok.-lágyult el mire én is visszaváltottam.- Mikor jössz végre?
-3 nap múlva egy reggeli géppel. Pont Valentin napra ott leszek.
-Jól van, vigyázz magadra és Leara. Várlak majd! -mondta és letette, hallottam a hangján, hogy szomorú, de tudom, hogy jobban fog örülni ha meglepetés leszek. Visszamentem Leanahoz, aki már küszködte vissza a kanapét, a helyére. Elmentünk mindketten bepakolni, már majdnem készen voltunk ,mikor megjöttek Genaék is.
Mind izgatottak voltunk már nagyon vártuk, hogy végre Washingtonba legyünk. Egyből indultunk Val fotózására, kb 11-re érkeztünk a helyszínre. Gena és Lea egyből neki estek a kapott instrukciók szerint, én meg próbáltam egy kis kaját szerezni. Aztán egyszer csak megláttam egy plakátot a srácok esti koncertjéről. Ledermedtem előtte, ahogy figyeltem, míg oda nem jött mellém két csaj.
-Jaj várom már az estét. Kiszimatoltam melyik szállodában vannak, tuti megszerzem az énekest.- mondta az egyik szőke liba, mire odakaptam a fejem.
-Ohh, nekem a gitárosok tetszenek. - ennél kicsit már kezdtem dühös lenni, majd odajött mellém Lea és értetlenül nézett, hogy mi van. Odasúgtam neki, mire grimaszolva nézte a csajokat. Aztán mosolygott.
-Jaj Rache, olyan kár, hogy melegek!- mondta, mire dermedten néztem rám.-Pedig már azt hittem mind meg lesz, de csak egymást szeretik. -mondta és a vállamra borult, mintha sírna.
-Ez komoly?- kérdezte az egyik csaj sipítva.
-Hát persze! Előttük táncoltunk, még csókolóztunk is, de csak egymással foglalkoztak. -mondta ordító hangon Lea, mire a két csaj elkezdett minket méregetni. -Basszus, akkor inkább menjünk bulizni. -mondták és elsétáltak mire Lea huncutol mosolygott. Már már azt hiszem kezdem megszeretni. Visszasétáltunk Valaryhez, aki már ment is a kamera elé. Nagyon jól csinálta, és teljesen oda voltak érte. Hamarabb is végzett a vártnál, de azt mondták ha nem gond csinálnának egy másik sorozatot is, így elmentünk enni. Beültünk egy egyszerű kis helyre, az ablakhoz ültünk és kaja közben fikáztuk az embereket.
-Basszus, az ott Zacky!- visított egyet Gena, és rátapadt az üvegre.
-Na ülj már le, megfognak látni.- szólt rá Val.
-A többiek is ott vannak. ÚÚÚÚristeeen! -mondta hirtelen Val. -Matt haja rövid! És erre jönnek.- mondta kétségbeesett arccal, nem tudtuk, mit csináljunk lebuktunk az asztal alá gyorsan. Féltünk nehogy bejöjjenek, de szerencsére megúsztuk, mert hirtelen rajongók rohamozták meg őket. Gyorsan kifizettük a kaját és kimenekültünk nehogy meglássanak. Épp hogy visszaértünk a stúdióba a fotózásra. A telefonom egyből megcsörrent.
-Szia egyetlenem!- szólt bele kedvesen Syn.
-Szia! Na mi a helyzet?
-Ó itt semmi. És veled? Otthon vagy?- kérdezte, de mintha gyanakvó lett volna a hangja.
-Igen, miért kérdezed?
-Csak úgy, azt hittem téged láttalak, de biztos tévedek. Már csak 2 nap. Várlak!
-Én meg sietek.-mondtam és mindketten letettük. Mentem segíteni összepakolni Leana cuccait és Gena holmiját is amíg Vallal az utolsó képsorozatot csinálták. Még így viszont kicsit elhúzódott és fél hétkor végeztünk. a srácok koncertje nyolckor kezdődik de tőlünk egy órányira.
-Na jó, ha nagyon sietünk odaérünk a koncert kezdése előtt. -mondta Val, miközbe kapkodta fel a ruháit.
-Szerintem ne siessünk, lepjük meg őket.- vetette fel Leana.
-De mire gondolsz?- kérdezte Val és annyira próbált sietni, hogy nem bírt tovább féllábon egyensúlyozni és eldőlt gatyástúl. Visszafojtottuk a nevetést, de nagyon nehezünkre esett, segítettünk neki fel kelni, aztán belőle tört ki egy röhögő görcs.
-Mondjuk, ha koncert közben érkezünk meg, nem tudom, mikor gitárt cserélnének mi megyünk fel, vagy csak egy valaki. Vagy az egyik számnál egyikünk énekel a háttérben. De ne csak úgy oda állítsunk.
-Ez nem rossz, de mi lenne, ha mondjuk koncert után a szobájukba várnánk őket?- szólt aztán Gena.
-Vagy csinálhatnánk apránként. Mondjuk Val te odamész és koncert közbe vagy után megleped őket. Gena te mondjuk a hotelben és én Leaval, meg utána. Úgyis el akarnak majd menni valahova.
-Ú, Ú, tudom!- ugrott egyet Lea. -Vigyétek őket striptease bárba és mi ott várjuk őket. Fizessetek Revnek és Briannak egy táncot és mi megyünk ki. -ahogy befejezte mind annyiunk álla leesett.
-Ez jó, nagyon jó, de nek makkor sietnem kell,hívjatok majd hogy mi van.- mondta Val, mire bólintottunk.
-Megyünk mi is, körbe nézünk a hotel környékén, valami táncos bár után. -mondta Gena és így el is indultunk gyorsan. Val még a koncert előtt odaért, és egyből írt egy sms-t mikor a fiúk már elkezdtek játszani, hogy melyik hotelben vannak, így elkísértük Gena-t és vártunk vele ott. Lepakoltuk mi is a cuccainkat, de eldugtuk őket, hogy ne vegyék észre mikor még betérnek pihenni kicsit. Gena-t Zacky hívta kétségbeesetten , hogy miért nincs ott, mire mondta hogy lebetegedett és az ágyat nyomja. Valójában nem hazudott mert Zacky ágyába bújva várta. Mi elmentünk Leanaval a legközelebbi bárba, meg is írtuk a lányoknak, hogy odahozzák a srácokat. Igyekeztünk egyezkedni a tulajjal, hogy táncolhassunk.
-Szó sem lehet róla! Nem tehetem kockára a bár nevét.
-Nézze, mindketten tudunk táncolni, és nem idegeneknek szeretnénk táncolni, csak a barátainknak. Ezzel szeretnénk meglepni őket.- magyarázta Lea, szépen nézve a hapsira, de nem igen hatotta meg.
-Jó, akkor ugyanúgy megkapja érte a pénzt, mit szól?- vetettem fel, mire úgy tűnt enyhül.
-De akkor sem tudom, hogy tudnak e táncolni.- fintorodott egyet. Fogtam magam felmentem egy rúdhoz, megpördültem rajta, majd ráakasztottam az egyik lábam a másikat hátra kitoltam egy kézzel kapaszkodtam a másikkal meg integettem a hapsinak, miközben forogtam. -Jól van, jól van, de jelmez nincs.-mondta, odanyújtotta a kezét Leananak majd elment.
-Ez az!- adott nevetve egy ötöst. - Már csak valami álarc meg ruha kéne. -mondtam így gyorsan rohantunk megint. Találtunk egy kis ruhaüzletet, amit nem is ismertünk, de bementünk. Találtunk fehérneműket. Lea egy vörös fűzőtt talált magának és ahhoz illő bugyit én meg egy fekete fűzős miniruhát és egy hozzá passzoló franciabugyit. Siettünk vissza a bárba, mert már jött az sms Genatól, hogy most indulnak a hotelből. Fél 11 volt, mire mi készen felöltöztünk és kaptunk két lánytól, félarcos álarcot, hogy ne ismerjenek fel minket egyből. Kinéztünk az öltözőből és láttuk, hogy beléptek az ajtón. Gondoltuk kimegyünk járkálni, hogy letudjanak minket inteni.
-Jó meglepetés volt! Imádlak!- mondta Valnak Matt.
-Jaj, hagyjátok már abba!- mondta ingerülten Syn.
-Nyugi, 2 nap és Rache is itt lesz! -nyugtatta Gena. -Kérsz addig egy táncot? Nem áruljuk el neki! -vetette fel az ötletet, pont mikor mellettük sétáltunk el. Ránk néztek, méregettek kicsit a srácok, a lányok mosolyogtak.
-Nem, kösz! Már csak őt akarom! -mondta és rendelt egy üveg piát.
-Ugyan, egy tánctól nem lesz semmi.-bíztatta Zacky is, és rám kacsintott. -Rev neked?
-Na jó, bass*átok meg, ide nekem egy ribit.
Összenéztünk Leaval és elindult Revhez, én meg az előttük lévő kisfellépőre mentem és a rúdnál táncoltam. Láttam, hogy a lányok vigyorognak, Johnny epekedik, Syn meg nem is akar oda nézni. Lea egyszer csak feljött mellém, és ketten kezdtünk pörögni a rúdon a zenére. Erre már mindenki figyelt. Egymással szembe, egymás ölébe pördültünk, majd én lassan lecsúsztam, Lea feljebb kapaszkodott és úgy pörögtünk. Incselkedtünk egymással, mintha megakarnánk csókolni egymást, ami már nagyon tetszett a srácoknak. Syn is egyre jobban figyelt. Bele nézett a szemembe és volt egy halovány mosoly az arcán, így fogtam magam és odamentem hozzá. Elkezdtem előtte táncolni, majd háttal beleültem az ölébe. Hozzá simultam, de nem hagytam, hogy megérintsen. Hirtelen szembe fordultam vele, úgy ültem az ölébe. Zavarba jött nagyon. A nyaka köré fontam a kezeimet, mire ő megfogta és lehúzta a kezeimet a nyakából.
-Rache!- ordított egyet, ahogy meglátta a sakkfigura tetoválást a csuklómon. Egyből megcsókolt, de olyan hévvel, hogy a többieknek még le sem esett mi történt.
-Szia szivem!- suttogtam, mikor hagyott szóhoz jutni.
-Syn, nem akarok bunkózni, de 2 nap és jön Rocky!- súgta oda Matt ártatlanul, mire elkezdtünk nevetni és velünk nevetett Val, Zack és Gena is.
-Szia Matt!- mondtam mikor Syn lekapta nevetve a fejemről az álarcot.
-AZT A ROHADT! -ordított egyet, majd ő is nevetni kezdett. Ekkor Lea megint öltáncolni kezdett Jimmynek, aki még nem gyanakodott.
-Hé szerintem, most már csekkoljuk azt is!- bökött felé Johnny, felpattan és levette Lea álarcát. Jimmy ledöbbent.
-Lea, Lea! LEANA!- üvöltözött és felkapta Leat és csókolgatni kezdték egymást. Syn nem engedett el az öléből és kajánul mosolygott ahogy a ruhámat nézegette.
-Zacky, te mégis honnan tudtad? -kérdeztem miközben Genara néztem.
-Megismertelek, Gena nem szólt semmi!- mentegette és adott egy puszit a feje búbjára.
-Miről ismerted meg, mikor én se ismertem fel?- kérdezte Syn, miközben teljesen magához szorított.
-Hát nekem már lejtett egy táncot, előtted. -vigyorodott el, mire Syn bele boxolt egyet a vállába. Nagyon jó volt ott lenni vele. Puszilgatott, ölelt, és hogy nem is akart öltáncot, nagyon meghatott.
-Mit szólnál, ha mi hamarabb lelépnénk? -súgtam a fülébe, mire se szó se beszéd felpattant velem, úgy hogy még mindig szembe voltam vele és a lábamat köré kulcsoltam. Elindult kifelé.
-Hé srácok! Hát ti? -ordított utánunk Jimmy, nevetve.
-Van egy kis elintézni valónk! -reagált Syn miközben rám vigyorodott és így vitt egészen a hotel liftjéig. Mindenki azt hitte prosti vagyok, de nem zavart. A liftben, a falhoz nyomott és elkezdte feszegetni a fűzőt, miközben a nyakamat csókolta. Én a haját túrtam, és az övét bontottam, mikor megállt a lift. Egy idős pár várta, akik ahogy meglátták mit csinálunk hangosan szörnyülködtek mi csak nevettünk. El löktem magamtól Synt és a szobája felé rohantam, ő meg utánam. Épphogy sikerült előtte bejutnom, amint beléptem ott volt ő is. Megragadott megint és bontotta a fűzőt , közben belökte a lábával az ajtót, hogy ne lássanak be a szobájába, de az ágyig nem jutottunk el. Hanyatt döntött a földön, és ott esett nekem ahol tudott. Én letéptem a pólóját, mire pár percre megtorpant és döbbenten nézett rám.Ezt kihasználva rávetettem magam hogy én kerüljek fölülre. Ahogy rajta ültem, folytattam, az övének a leszedését majd gyorsan lerugdosta a gatyáját. Már csak boxer volt rajta, de a fűzőmmel még semmire se jutott. Felült, így szorosabban összesimultam vele, megragadta két oldalt a mellemnél a fűzőt és elkezdte tépni. Ledöbbentett de sikerült neki. Elkezdtem heccelni, de nem sokáig hagyta. megfordult velem és a kezeimet a fejem fölé szorította. Végig simított rajtam a szabad kezével és lassan tolta le a bugyit ami az egyedüli épségben maradt ruha volt rajtam. Elmosolyodott és olyan hévvel csókolt meg, hogy amint elérte amit akart, lassított kicsit és elmosolyodott. Megmarkolta a fenekem, a mellem, és így "akcióztunk" a földön az előszoba közepén. Az éjszaka hátralevő részében, ahol tudott nekem esett. De miután az előszoba után bevettük a fürdő padlót, a kádat eljutottunk nehezen az ágyig. Semmit nem aludtunk, csak élveztük, hogy mennyire jó, végre együtt. Érezni olyan közel a másikat, amennyire csak lehet. Végig ugyanolyan hévvel és gyengédséggel szeretett, és látszott az öröm az arcán. Reggel hatkor aludtunk el, szorosan összebújva. Meztelenül feküdtem neki háttal, a keze a derekam köré fonódott, az arcát a nyakamba temette és úgy szuszogott.

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése