Nobody's perfect 24.

Reggel még mindig Matt mellkasán ébredtem, ő még szuszogott. Aztán lépkedéseket hallottam, de gondoltam apu az. Lassan kiosontam a szobámból és láttam ahogy 2 sporttáskát visz a hálójukba. Bementem utána.
-Szia kicsim.
-Szia!Mit csinálsz?
-Összepakolom a ruháimat, hogy anyád mihamarabb visszajöhessen.
-De ugye ez nem végleges?-kérdeztem, reménykedve egy pozitív válaszban.
-Ha biztonságban lesztek mellettem visszajövök. De addig is bármikor elérsz.-mondta, majd célozgatva a földön heverő ruhakupacra nézett.
-Rendben van, segítek!-sóhajtottam mosolyogva és leültem a földre pakolni.
-És kicsim mi a helyzet a barátoddal, Mattel?-ezen fennakadtam. Apu tudja hogy Joshsal járok.
-Mi van? Josh a barátom te is tudod.
-Ezt mondod de én tudom, hogy valójában Matt a párod.

-Ő nem a pasim!-artikuláltam apának, hogy megértse, de válaszként a képembe nevetett.Inkább már nem is erőltettem, nyilván nem előnyös ebben a helyzetben hogy mi volt tegnap és hogy velem aludt és... és hogy nem ez az első eset.Mire bepakoltunk motoszkálást hallottam, ezért kinéztem a folyosóra Matt szemét dörzsölve indult lefelé.
-Hééé!-mentem utána.
-Téged kerestelek.
-Apunak segítek pakolni, menj vissza nyugodtan aludni.
-Jó, de akkor ágyba reggelit kérek.-kacsintott és már el is tűnt az ágyamban.
-Ki volt az?-lépett ki apu a már megpakolt táskákkal.
-Matt volt, de ne merj kombinálni. Itt maradt hogy ne legyek egyedül.
-Kislányom, nem úgy ismerlek mint akire vigyázni kell.
-Sajnálom apu, de nem ismersz, gyengébb vagyok mint gondolod és szükségem van rá, hogy valaki velem legyen és ne vesszek el.-apu csak nyomott egy puszit a homlokomra és ott hagyott. Néztem ahogy lemegy az emeletről aztán hallottam ahogy becsukódik mögötte az ajtó. Apu elment. Visszafordultam a szobám ajtaja felé de nem mentem be, inkább lementem a nappaliba leültem a kanapéra és bámultam magam elé.
-Lizzy, hé? Jól vagy?
-Mi?
-Sírsz, minden rendben?-simogatta a hátamat Brian.
-Hogy kerülsz ide?
-Most jöttem, gondoltam mielőtt a többiek ideérnek átugrom, hátha szükséged van rám.
-Többiek?
-Zacky, Jimmy, Matt...
-Matt fent alszik, tegnap átjött.-mondtam reflex szerűen, eszembe se jutott,hogy lebukhatunk.
-Josh...-bökte ki aztán a Mattesre nem is reagálva és nekem is csak percekkel később esett le.
-Micsoda? Josh? Miért?
-Felhívtam, gondoltam örülnél neki, ha itt lenne és..
-MI?! NEM, NEM , NEM!-pattantam fel és bepánikoltam. Elkezdtem levegő után kapkodni.-Mikor ér ide?
-Ebédre, azt hiszem.
-Brian, nem kellett volna! Én nem akartam, és Matt és...
-Mi van Mattel?-nézett értetlenül, aztán eltorzult az arca ahogy az én könyörgő képemre nézett.-Liz ugye nem!?! NEEEEEEEEEEEE
-Brian, én...
-LEFEKÜDTETEK?!Mattel?! Jézusom Liz gusztustalan vagy.
-Mi?-teljesen szíven ütött, és ahogy mondta az arca, a tekintete.
-Mióta? Hogy? Normális vagy?
-Tudom, hogy nem! És nem jelent semmit.-mondtam és hátat fordítottam Briannek, hogy ne lássa bepánikolok, de így megláttam Mattet a lépcsőn. Olyan csalódott volt, és szomorú, hogy könnybe lábadt a szemem.-Matt én, nem úgy érettem.
-Liz, ne hazudozz már! NEM TEHETETTED MEG!-ordított ismét egyet Brian, és akkor nyílt a bejárati ajtó is....Josh,...és jött a páánik ahogy körbe nézett és láttam rajta, hogy egyből feszült lett csupán a látottaktól....

Life is just a game 47.3

BOLDOG NYUSZIT MINDENKINEK!!!

Matt:

-Nem kell aggódni apuka, ezért tartjuk bent. Ugyan ha most 4 és félhónapra születne meg a kislány, szinte minimális túlélési esélyei vannak, de mindent megteszünk.
Csak ez a mondat járt a fejemben.Minimális túlélési esélyek. Itt ülök Skye ágya mellett, várom hogy felébredjen és csak erre tudok gondolni.
-Matt, hé, nézd!-csapott a vállamra Zacky. Ő is végig ott ült és virrasztott velem.-Skye ébredezik.-oda néztem és tényleg nyitogatta a szemeit.Ahogy teljesen magához tért egyből a hasához kapott és könnyes szemekkel nézett ránk.
-Nyugodj meg! Jól van a kislányunk!-tettem a kezemet az ő kezére amivel a hasát simogatta. Láttam rajta hogy megkönnyebbült, aztán felcsillant a szeme.
-Kislány?
-Igen, kislány lesz!-mondtam mire elmosolyodott és csak úgy ragyogott, jó volt ránézni.
-Mi történt?-nézett aztán Zackyre.
-Összeestél Suzy konyhájában, nyöszörögtél, hogy fáj a hasad és behoztuk egyből a kórházba. Megvizsgáltak, de már stabilizáltak. A baj az, hogy a méhlepény elkezdett leválni és...
-Ne folytasd, tudom mit jelent. És mit tehetek? Meddig kell itt maradnom?-kérdezgetett minket de erre már nem tudtunk válaszolni.
-Majd az orvos mindent elmond.-nyugtatta Zacky de látszott rajta hogy fél.
-Kérsz valamit? Nem vagy éhes?-kérdeztem mire kicsit eltűnt az aggodalom az arcáról.
-Nagyon nagyon éhes vagyok!

Heidi: 

-Mikor megyünk be anyuhoz?-faggatott Aleck.
-Meg kell várnunk míg felébred, hogy kipihenhesse magát.
-De nekem hiányzik anyu!-mondta és megdörzsölte a szemeit, láttam rajta hogy nyűgös, de hogy ne lenne az? 5 éves aki csak annyit tud, hogy az anyja kórházban van.
-Tudom kicsim, gyere nézünk addig valami mesét.-kaptam az ölembe és bementünk a nappalinkba. Brian nem jött haza, a kórházba se jött be velem.De nem hibáztatom, meghalt a nagyapja aki nagyon közel állt hozzá.
-Anyuhoz és apuhoz akarok menni!
-Aleck megígérem, hogy bemegyünk, de most a kistesód miatt anyunak sokat kell pihennie.
-Miért?
-Hogy olyan szép, és erős gyerkőc legyen, mint te vagy.
-Jól van.-sóhajtott és végre hozzám bújt. Magamhoz vettem a telefont, hátha Brian hívott vagy valaki, de semmi, aztán ahogy leraktam a telefont Matt hívott.
-Szia, Skye felébredt, úgy egy óra múlva bejöhettek.
-Jó rendben, Aleck már nagyon menni akar, Akkor egy óra múlva ott leszünk.-mondtam és azzal le is raktam.
-Na látod öcsi, megnézzük ezt a mesét és utána indulhatunk is anyuékhoz.-teljesen összekucorodott az ölemben és úgy nézte végig a mesét.

Skye:

-Matt ugye nem lesz baj?-kérdeztem.
-Nem lesz! Vígyázunk rátok!-pillantott Zackyre és ő is bólintott.
-Zacky köszönöm, hogy itt vagy velem.
-Skye nincs mit köszönnöd. A legjobb barátom vagy ez a dolgom.-ölelt meg és ez talán kicsit már meg is nyugtatott. Kislány. Kislányunk lesz, el sem hiszem. Így is úgyis örültem volna, de most mégis valahogy a körülményektől eltekintve a fellegekben járok.Zacky aztán felállt Mattre nézett és kisétált.Matt át ült az én ágyamra és a hasamra tette a kezét.
-Lehet nevet kéne adnunk neki.
-Miért?
-Könnyebb lenne mint pocaknak hívni.-mosolyodott el.-Posaklakónak...
-Furcsa hogy most kettőnknek kell nevet választani. Alecknél könnyű dolgom volt.-mosolyodtam el.
-De most itt vagyok, és amíg engeded maradok is.-adott egy puszit az arcomra aztán nyílt az ajtó és Aleck szaladt felénk.
-Maaaaamiiii.
-Kicsim, szia!
-Jól vagy anyu?
-Igen én is és a kistesó is, még pár napid itt leszek, de apu és Heidi vigyáznak rád és mindennap találkozunk, jó?-szorongattam meg, mire bólintott majd átült az apja ölébe.
-Mennünk is kéne, szólt az orvos, hogy vége a látogatásnak.-jött be Zacky Heidivel.
-Jól van menjetek csak. Mi megleszünk.-mondtam és magamra erőltettem egy mosolyt. Mindenki megölelt puszi puszi és ott hagytak.

Nobody's perfect 23.

Egészen a tengerpartig lefutottam és ott leültem a homokba és bámultam magam elé. Nem tudtam megérteni, hogy lehet hogy azok után amiken anyuék keresztül mentek, ez tegye tönkre őket. Jackson retteg aputól mióta anyára támadt és ez érthető, kisgyerek. Anyu is fél látom rajta, hiába akarja azt mutatni hogy nincs semmi baja. Már csak magammal nem tudok mihez kezdeni, összezavarodtam. Mi van ha nem kelek fel az öcsém sikítására? Vagy ha későn érek oda? Ha nem anyát támadja meg hanem Jacksont?
Én ilyen életet akarok? Josh vajon ilyen lenne?
Egyre csak kóválygott a fejem, és nem tudtam hogyan kéne gondolnom erre az egészre. Anyuék nem jönnek haza amíg apa ki nem költözik, de van még bőven holmija. Haza kéne mennem, de nem tudom mit mondjak neki.Felálltam leporoltam magam és haza indultam. Mire kifulladva haza értem már sötétedett, de a házunkban a szobámban égett a lámpa, lentről láttam. Biztos nem törtek be, akkor nem égetnék a lámpát így nyugodtan indultam fel az emeletre. Nyitva volt a szobaajtóm hát csak besétáltam és megláttam az ágyamon fekvő Mattet.
-Hé, hát te?
-Nem akartalak egyedül hagyni, így miután együtt elmentünk a srácokkal visszajöttem.
-Matt..
-Nem Liz! Nem érdekel! Tudom, hogy szükséged van rám és még ha meg is versz az sem érdekel. Maradok!
-Jó, maradj! De jól vagyok!-mondtam és ledobáltam a cipőimet.
-Persze tudom!-bólintott és felült. Volt egy olyan érzésem, hogy egy percig nem gondolta, hogy jól vagyok. Tudom hogy erős vagyok, de mint Matt és a többiek azt tudnák hogy én csak egy lány vagyok, érzékeny és sebezhető.Hiába nem akartam beismerni. Leültem mellé az ágyra és csak bámultuk egymást.
-Merre jártál?
-Elfutottam a partra és vissza.-sóhajtottam.-Azt hiszem, megyek is lezuhanyzom!-ugrottam föl és felkaptam egy törülközőt.
-Csináljak kaját?-kérdezte Matt de nem voltam éhes. Megráztam a fejem.-És tudok valamit tenni? Film? Pia?-megráztam a fejem.-Van bármi?Esetleg segítsek fürdeni?-kérdezte nevetve és érdekes módon így megnyugtatott hogy láttam a gödröcskéket az arcán és a nyugalmat a szemeiben.Bele se gondoltam mit csinálok csak felé nyújtottam a kezem.-Mi az?-kérdezte, mire csak elmosolyodtam, már nem volt vissza út.
-Gyere velem!-mondtam mire a mosoly eltűnt az arcáról aztán hirtelen vissza és jött utánam.
Minden szó nélkül öltöztünk fel a közös zuhany után. Már meg se kéne lepődnöm, hogy Matt hozott magának ruhát is. Lementünk a nappaliba csináltunk pár szendvicset és leültünk a nappaliba a tv elé a kanapéra. MÉg ha nem is akartam, jól esett hogy velem volt.
-Köszönöm hogy itt vagy velem.
-Nincsmit! Ezért vagyok!-karolt át.-És Josh, beszéltél már vele?-hát persze, Josh... alig fél órája csaltam meg...én barom!
-Nem tudja! Nem akarom neki elmondani.
-Miért?
-Példaképnek tekinti apámat, nem akarom hogy egy betegség miatt ez változzon.
-Nem kevesebb ettől apád. A sok harc, és öldöklés vele járója ez.
-Tudom, csak nem akarom hogy kellemetlen legyen.
-És mi? Rólunk beszélsz majd vele?
-Nem tudom!-sóhajtottam és eltoltam magam Mattől.
-Én hallgatok, ez a ti dolgotok és ha meg is kell tudni, tőled kell.
-Tudom, tudom! -mondtam és megdörzsöltem az arcomat.-Lehet fel kéne mennem ledőlni aludni.
-Rendben, menjünk!-mondta és indult velem, de ahogy ránéztem elmosolyodott.-Nyugi, nem az ágyadban alszom!
-Köszönök mindent!-öleltem meg.-Meg sem érdemellek.-hajtottam le a fejem és már indultam is a szobámba, szorosan a nyakamban Mattel. Bebújtam az ágyba nyakig betakarózva, Matt meg az ágyam mellett a matracra feküdt le.
-Matt engem nem zavar ha velem alszol. Jobb mint a matrac.
-Nem akarom, hogy esetleg rosszabbul érezd magad.
-Nem fogom. Megnyugtatsz.-mondtam mire bemászott mellém. Mellkasára tettem a fejem és a szívverését hallgatva aludtam el a karjai között.

Life is just a game 47.2

Skye:

-Te tudsz valamit?-kérdeztem Zackyt mikor követtük Brianéket kocsival.
-Nem, te?
-Nem sokat...Összevesztek vajon?-tanakodtam, de Zacky grimaszt vágott.
-Őket ismerve akkor nem együtt mentek volna el és minimum ordítanak.
-Igazad van. Remélem nem komoly, aggódok. Ha Matt lenne tudnék róla ugye? Aleck meg Mattel van, Matt hívott volna, vagy Amy...
-Kérlek lélegezz!-nyugtatgatott Zacky.-Nem tesz jót nektek!-simított a hasamra, ami már nem volt szokatlan. Sőőt, annyira természetes volt már köztünk, hogy amikor úgy volt kedve csak simogatta a hasamat.
-Brian nagyon idegesnek tűnt! Merre megy?-néztem merre kanyarodunk le, aztán Zacky sóhajtott.-Mi az, mi az?-kérdeztem egyből.
-Az apjáékhoz megyünk.
-Ééés? Az mit jelent?
-A nagyapjával lehet valami.-és már le is parkoltunk. Brian rohant Heidi még felénk pillantott majd ment utána. Zacky határozottan indult meg én már kevésbé. Suzy minket is ott várt kedvesen, mosolyogva az ajtóban.
-Skye örülök, hogy végre téged is látunk.-ölelt meg.-És gratulálunk a csöppséghez.
-Én is örülök és nagyon köszönöm, várjuk már mind nagyon.
-Gyertek be!
-Mi történt?-kérdezte Zacky, mire Suzy arca elkomorodott.
-Ma alig egy órája hívtak a kórházból, hogy már nem tudták felvinni a műtőbe, mer leállt a légzése.
-Florence?
-Brent már elment érte, itt lesz velünk egy darabig.
-Annyira sajnálom!-mondtam, és összeszorult a szivem. -Lehet jobb lenne ha most elmennénk nem akarok zavarni és...
-Nem, gyertek csak. Brian és Heidi a nappaliban beszélnek az apjukkal, szóval menjünk a konyhába.-mondta és szinte lökdösött minket.-És kértek valamit?
-Nem, tényleg! -mondtam és egyre rosszabbul éreztem magam. A fejem kóválygott, hányingerem lett, és alig kaptam levegőt.
-Jól vagy?-néztek rém mindketten, aztán betoppant Heidi is vörös képpel.
-Nem, én nem....mondtam és hirtelen a padlóról bámultam mindenkit, aztán semmi.

Brian:

-Apa ez nem igaz ugye?
-Sajnálom és...-hebegett, tudtuk hogy baj van, de azt hittük hogy még nem most.
-Nem igaz, nem!NEM!!-öklöztem a falba, mire Heidi összerezzent. Láttam, hogy aggódik de valahogy nem érdekelt, csak az járt a fejemben, hogy ezért akartam gyereket.
-Kicsim,-suttogta könnyes szemekkel, de hátat fordítottam neki és megöleltem Apámat.-Mac tudja már?
-Nem, iskolában van, csak utána szólunk neki.
-Nagyi?
-Brent mindjárt ide ér vele.Itt marad nálunk.
-Én is maradok!-jelentettem ki határozottan.
-Brian?-szólt aztán Heidi remegő hangon.
-Nem érdekel! Heidi itt maradok!-mordultam fel.Nem szólt semmit, de apám a tarkómra csapott.
-Vidd el a kocsit!-mondtam és felé nyújtottam a kulcsot, könnyes szemekkel nézett rám, de elvette.
-Csak annyit akartam, hogy hozok át neked ruhát!-mondta és megtörölte a szemeit, majd kifelé indult-Megnézem Skyet,ha kellek hívj.-mondta és kiment, apám meg ismételten tarkón vágott.
-A feleséged, segíteni akart!
-Ezt a családnak kell megoldani!
-Ő is a családod! Az én családom! És a nagyapád családja is! -vágta a fejemhez, de nem érdekelt. Aztán csattanás és Heidi és Suzy aggodalmas hangját hallottuk.

Matt:

-MI TÖRTÉNT?!-rohantam Zacky és Heidi felé a kórházban.
-Összeesett! Teljesen váratlanul!-mondta Zacky.
-MI?! Hol van?
-Matt nyugalom! Vizsgálják, most nem mehetsz be!-fogta meg a kezem és magához húzott.-Nem lesz bajuk!
-De mi történt?-kérdeztem miközben még Heidit öleltem szorosan.
-Brianéknél voltunk, lehet túl sok lett a stressz hirtelen és...-magyarázott valamit Zacky, de alig tudott bezsélni.-mondtam neki, hogy ne húzza fel magát.
-Brian nagyapja ma meghalt!-bökte ki aztán Heidi. Így egész érthető, bár remélem tényleg csak a stressz vagy az aggodalom és nem lett bajuk. Könyörgöm csak ne legyen bajuk.
-Aleck?
-Amy vigyáz rá!-mondtam és elkezdtem föl alá járkálni.
-Ki az apuka?-jött aztán egy orvos, mire egyből oda léptem.
-Én vagyok, Matt Sanders.Jól vannak?
-Igen, jól, de bent tarjuk a feleségét megvizsgálásra az éjszakára. Volt néhány gyanús érték a felvételeken...
-Milyen gyanús érték? A babánál?
-Úgy tűnt, mintha a méhlepény elkezdett volna leválni. Ez a babára nézve életveszélyes lehet, de az anyuka is elvérezhet ha ez felügyelet hiányában következik be.-ahogy kimondta az orvos ordítani tudtam volna.Remegni kezdtem és csak Skye járt a fejemben, Aleck és az a picike szürkés, fehér folt az ultrahang képen.
-Nem kell aggódni apuka, ezért tartjuk bent. Ugyan ha most 4 és félhónapra születne meg a kislány, szinte minimális túlélési esélyei vannak, de mindent megteszünk.

Life is just a game 47.1

Skye:

-Na gyerünk, mielőtt ide érnek a sok kajával, mesélj! Mi történt?-nyaggattam Heidit, hogy mielőtt Brian és Zacky haza érnek még elmondja, mi történt köztük.
-Gyereket akar, én viszont nem!
-MI?!
-Tudom, még csak most rendeződtek a dolgaink...
-Nem, úgy értem miért is nem szeretnél gyereket?-néztem rá döbbenten.-Jóformán Aleck pótmamája vagy.
-Az más, ő az unokaöcsém, én nem állok készen egy gyerekre.
-Heidi, nélküled nekem se ment volna 19 éves fejjel. Most 25 leszek és jön a második gyerekem és csakis miattad vagyok biztos a dolgomban, mert tudom hogy segítesz nekem átvészelni ezt is.
-De ez nálad ösztönösen jött mindig!-ellenkezett velem.
-Heidi pont ahogy nálad is. Mindig tudtad Aleck miért sír, meg tudtad nyugtatni, és jobban fürdetted mikor kisbaba volt mint én, nekem folyton ordított.Készen állsz egy gyerekre, ezt te is tudod, szóval mondd el hogy mi az igazi baj.-kértem, mire összeráncolta a homlokát és az az érzésem támadt, hogy ő sem tudja, hogy pontosan miért is nem akar gyereket.
-Skye nem megy érted?! Honnan tudja hogy velem marad? És ha nem tetszik neki a családos élet?
-Miről beszélsz? Brian imádja a gyerekeket, a családja a mindene te is tudod!-keltem kicsit ki magamból mikor meghallotuk az ajtót.
-Sziassssssztooook!-köszönt Zacky, mi meg csak épp hogy összepillantottunk és indultunk is a konyhába.
-Hello! Mit hoztatok nekem?-kérdeztem a srácokra mosolyogva mire Zacky és Brian is letett elém egy egy zacskót.-ÚÚÚ, ezt mind?
-Nem tudtuk mit ennél, Zacky vette amit szerinte én is amit szerintem.-kacsintott rám Syn, mire én meg Heidire pillantottam, még hogy ez a pasi nem akar családot?!

Zacky:

Pár napja már, hogy Matt megtudta Skye terhes és azóta több időt tölt vele, velünk. Kezdem fölöslegesnek érezni magamat így, Jimmy is itt lakik én minek, hiszen már nem kell a gyereknek másik apa...
-Skye, jössz egy picit?-tettem a kezem a vállára és ahogy bólintott elindultam ki a ház elé.
-Baj van?-kérdezte és láttam, hogy megijedt.
-Nem dehogy, csak gondoltam beszélnünk kéne.-böktem ki de aztán nem ment, nagylevegőt vettem hogy bele kezdjek, de nem tudtam...
-Miről?
-Rólunk! Hogy... Matt most... nem tudom mit beszéltetek, de... ha én így nem..
-Zacky én szeretném, ha maradnál! Mattnek is megmondtam, hogy..
-Skye én nem szeretnék teher lenni, sem fölösleges. A barátom vagy, de úgy érzem hogy a gyereknek rám így semmi szüksége.-mondtam és láttam Skye szemein hogy meglepte, hogy ezt mondtam. Pár pillanat alatt csillogni kezdtek a szemei a könnyektől.-Ne, nem akarom, hogy sírj!-simítottam meg az arcát.
-Nem, semmi baj! -szipogott.-Ha így érzed, menj persze nyugodtan! De azt tudd, hogy sosem leszel fölösleges, te és Jimmy a legjobb barátaim vagytok akik per pillanat jobban ismertek engem mint én magamat.-mondta és ez nagyon jól esett, még ha azt egyáltalán nem vártam volna, hogy azt mondja menjek.Aztán egyszer csak hozzám bújt és megölelt.
-Hééé szomszéd!-Skye felkapta a fejét és oldalra néztünk mindketten, és hát a nem várt személy Walker volt.
-Szia!-intetteünk vissza.
-Valamikor összeülhetnénk beszélgetni, most már itthon leszek.-jött felénk és Skyehoz beszélt végig.
-Ne haragudj Walker de nem fog menni, sokat dolgozom a többi időm meg Aleckre és minden másra megy el.-mondta és megsimította az egyre látszódó pocakját, hogy Walker is észrevegye.
-Hűű, komoly?-kérdezte mire mindketten bólintottunk.-Gratulálok!-nyújtott nekem kezet, nyilván azt hitte az én gyerekem,.... bár úgy lenne!
-Nem, nem az enyém!-ráztam meg a fejem, mire értetlen képpel meredt Skyre.
-Matt!-motyogta aztán mielőtt folytatni tudta volna Brian feltépte a ház ajtaját és dühösen szaladt a kocsijához, Heidi meg vörös fejjel utána, de Brian épphogy csak meg várta.Összenéztünk Skyecal és indultunk mi is a kocsihoz hogy utánuk menjünk, biztos valami baj van.

Nobody's perfect 22.

Reggel egy magas, éles sikításra pattant ki a szemem, egyből felültem és néztem magam elé.
-Liz?
-Hallottam, de nem én voltam.-mondtam Mattnek, aztán újabb sikítás.-Menj nézd meg Jacksont-ugrottam ki az ágyból, kiadva a parancsot Mattnek. Elővettem a fegyveremet és az ajtóm felé mentem.
-Te ilyet tartasz a hálóban?
-Komolyan ezen ijedsz meg?-néztem rá, aztán elindultam anyuék szobája felé, Matt meg Jacksonhoz sietett.
-Liz, nincs a szobájában!-mondta mire elkáromkodtam magam. Anya szobájához érve csörömpölést és suttogást hallottam. Matt már mögöttem volt, mikor lassan belöktem az ajtót, végig felemelve a fegyvert.
-Úristen!-sóhajtottam és kiesett a pisztoly a kezemből a látványtól. Alig tudtam felfogni amit látok, hiába teltek a másodpercek, aztán anyu szemeibe néztem és láttam, hogy fájdalmai vannak. Körbe néztem és akkor megláttam a síró, sokkos állapotban lévő öcsémet.
-Matt vidd ki innen, gyerünk! -mondtam és felkaptam apám övét.Ahogy kimentek odasiettem az ágyhoz.
-Ne izgulj anyu!-mondtam és felmásztam az ágyra, és az anyámat folytogató apám háta mögé álltam. A nyakához tettem a szíjjat és magam felé húztam. Köhögni kezdett, de elengedte anyát, aztán összeesett. Anyu levegő után kapkodva kúszott le az ágyról, én meg egyből utána.
-Jól vagy? Jól VAGY?-kérdeztem, mire sírni kezdett.
-Nem ....nem....nem ébredt....ő....végig aludt...-hüppögött mire megöleltem és az alvó apámat néztem.
-Semmi baj anyu, ha felébredt akkor...-mondtam de anya kétségbeesetten rázta meg a fejét.-Máskor mindig...
-Máskor is volt ilyen?!-akadtam ki teljesen,soha nem mondták.
-Volt, de.. mindig felébredt. Ez tudod csak azért van,... a háborúk, gyilkolások miatt van....akkor stressz...
-Na jó anyu menj ki, beszélek apával.-mondtam, és odamentem az ágyon elfekvő apámhoz, anya még dermedten nézett aztán lassan kikúszott.

-Lizzy jól vagy?-ahogy lementem a nappaliba Matthez és anyuékhoz Matt egyből magához húzott.
-Jól, azt hiszem!-mondtam aztán eltoltam magamtól.
-Mi történt?-kérdezte anyu, az ölében Jacksonnal.
-Apu elmegy! Holnap elöltözik itthonról. Jobb lesz ez így, így biztosan nem lehet baj sosem.
-De..
-Nem anyu! Felhívom Brian mostoha anyját Suzyt, hogy átmehettek-e  Jacksonnal.
-És te?
-Én maradok.-mondtam és kimentem a konyhába telefonálni. Épp hogy csak elmondtam Briannek mi van, már jött a válasz, hogy anyuék mehetnek, ő meg átjön.
-Matt menj suliba, majd megyek én is!
-Nem hagylak így itt.
-Matt, nem teheted, még egyet lóg Jenningstől és kicsapnak, menj! Megyek majd Briannel!-lökdöstem az ajtó felé, így el is indult.Anyu Jacksonnal kiment a konyhába, szegény öcsi még mindig sokkos volt, apu meg fent pakolt.  Sosem gondoltam, hogy apunak gondjai vannak, pláne hogy ilyenek.Kiskoromból sem emlékeztem hasonlóra.Leültem a kanapéra és nem tudtam mit tegyek.Aztán bejött Brian és Suzy házba.
-Lizzy, jól vagy?-sietett hozzám Brian egyből.
-Igen én jól,de Jackson sokkot kapott.
-Kicsim, anyukád jól van? -kérdezte Suzy és leült mellém.
-Igen, kint vannak a konyhában, apu meg úgy döntött elmegy, fönt pakol.
-Hova megy? Azt hittem baleset volt.-nézett Brian aggódóan.
-Hát nem egészen. Apu poszttraumás stressz miatt esett neki anyunak,álmában. Nem volt magánál, de ezt kezelni kell.
-Megnézem anyukádékat, és akkor mi indulunk is! Ha jobban vagy kicsim menjetek iskolába, de már odatelefonáltam, hogy Brian és Te családi okok miatt késtek. Az igazgatónőtök azt mondta ha komoly itthon maradhattok.-mondta Suzy kedvesen, megsimítva a hátamat aztán kiment a konyhába.
-Apád magától megy el?
-Igen, felkeltettem és elmondtam mi történt, azt mondta elköltözik és kezelteti magát. Nem szeretné, hogy bármelyikünk is féljen tőle emiatt.
-Érthető.-bólintott és magához húzott, hogy a fejemet a vállára döntöttem.
-Liz én megyek!-lépett be apu a nappaliba, kezében egy nagy bőrönddel.
-De hívj fel, hogy hova mész, jó?-indultam felé, és ahogy bólintott megöleltem.-Szeretlek apu!
-Tudom! Vigyázz a házra jó? Meg anyádékra is, majd holnap még visszajövök pár holmiért.
-Rendben.-mondtam és apu fogta magát és kilépett az ajtón.Ahogy becsukódott mögötte az ajtó, anyu kiszaladt.
-El ment?
-Igen, de majd hív.-mondtam és anyu az ajtóra meredt, aztán jött Suzy a karjában az öcsémmel.
-Induljunk!-mondta anyunak, aztán megöleltek minket és ők is elmentek.
-Kérsz valamit? Vagy induljunk suliba? Vagy ne menjünk be?-kérdezte Brian, de semmihez nem volt kedvem, felé fordultam és megöleltem.-Gyere!-húzott vissza a kanapé felé, leültünk, majd ahogy ő dőlt hanyatt dőltem én is.
-Megígértem Mattnek, hogy bemegyek suliba!
-Itt volt?-kérdezte Brian meglepve, és akkor észbe kaptam, hát persze, nem is tudja hogy mi néha együtt alszunk, és hogy néha összegabalyodunk kicsit...
-Igen, de elküldtem suliba, nehogy kicsapják.-mormoltam Brian karjába amibe még mindig kapaszkodtam.
-Jó akkor majd elé megyünk délután, addig meg nézünk egy kis mesét.-kezdte el kapcsolgatni a tv-t majd az első mesénél megállt és azt néztük, mint két kis óvodás. Jó volt a reggeli után csak bambán bámulni mint egy kisgyerek, és nem aggódni semmin.Brian illata teljesen elálmosított,régen mikor átköltöztünk hozzájuk vett körül ennyire az illata.
-Liiiz! Lizzy itthon vagy?-hallottam Matt hangját és nyújtóztam egyet.-Hééé! Vártalak a suliban, tökre aggódtam!-ült le a kanapéra Brian és az én lábam mellé.
-Bocsi!-nyöszörögtem a nyújtózkodás közben.-Bealudtunk a mesén.-pillantottam a tv felé.
-Azt látom! Minden rendben van?-kérdezte, de ami meglepett hogy csöppet sem zavarta, hogy Briannel együtt aludtunk.Bezzeg ha Josh lenne....
-Szerintem már igen!-mondta Brian-Vagyis remélem, mert már nem érzem a karomat!
-Bocsi!-ültem fel és megdörzsöltem az arcomat, mire újra előre pillantottam már Jimmy idóta ábrázata fogadott.
-Hé csajszi mi van? Matt olyan idegesen rohant haza, megijedtünk mi is.-nézett Zackyre aki már egy fotelben ült.
-Apám elment, beteg és majdnem megfojtotta anyámat álmában, amit végig nézett a kisöcsém.-morogtam és felindultam a szobámba.Hallottam hogy jönnek utánam a lépcsőn és sutyorognak de nem érdekelt. Kikaptam pár ruhát és átöltöztem.
-Hova mész?-kérdezték, és láttam rajtuk, hogy menniyre tanácstalanok, de az a baj hogy én is az vagyok. Nem tudom hogyan lehetne ezt a helyzetet kezelni, vagy meg kéne nyugodnom hogy már nem lesz baj, dehát apám és anyám most külön van, az öcsém valószínűleg rettegni fog apánktól, nem lesz semmi rendben...
-Eddzek! Menjetek nyugodtan haza!-hadartam és robogtam le a lépcsőn.-Matt Brian köszönöm nagyon hogy vigyáztatok rám, de most muszáj mennem!-nem akartam hogy sajnáljanak, mert még én sem tudtam hogy mit érzek, dühös vagyok, vagy rémült vagy mi van, össze vagyok zavarodva... A fiúktól elköszöntem a ház előtt, bedugtam a zenémet és elkezdtem futni minden elől...