Nobody's perfect 2.20

Halihóóó, holnap jön a Sex on the beach friss is, de remélem ezt is vártátok! Véleményeknek, komiknak mint mindig örülök ;)


Zihálva, ijedten ébredtem fel. Felültem, és mindenhol sötét volt, megszédültem és hirtelen hányingerem lett.
-Tessék!-nyújtott felém egy kéz egy pohár vizet, de ijedtemben kivertem a poharat és az ágyra borult.-LIZ!
-Brian?! Megijesztettél, mit keresel itt?
-Vigyázok rád! És nem engedted el a kezem.
-Nem kell rám vigyázni...-háborodtam fel és kipattantam az ágyból, de nem volt jó ötlet, olyan hányingerem lett, hogy épphogy betudtam szaladni a fürdőmbe.
-Na, igen!-mordult Brian az ajtóban.Lehúztam a wc-t kiöblítettem a számat a csapnál és visszafeküdtem az ágyba.-Elég hülyén viselkedtél!
-Mire gondolsz? az elmúlt 2 évre? vagy 3 hónap? vagy a mai nap?-kérdeztem gúnyosan, emlékeztem még jól Zacky fejmosására, nem volt szükségem most másikra.
-Mire emlékszel a mai napból?-kérdezte, mikor rá néztem az állkapcsa kemény volt. Láttam rajta, hogy feszült, és akkor elkezdett derengeni valami, egész halvány, csók..
-Sajnálom, hogy megcsókoltalak.-felnevetett kicsit.Kérdőn néztem rá, de komor, szomorú szemekkel nézett vissza rám. Aztán hirtelen, dühös lett és akkor meg is szólalt.
-Nem arról van szó, hogy megcsókoltál.Lehet inkább az volt a probléma, hogy a barátaink előtt aláztál meg a kis műsoroddal, meg a dumáddal, azzal hogy részegen röhögcsélve játszottál az érzéseimmel.
-Brian...-szóltam közbe, de beszélt tovább.
-Szerinted hogy érzem magam ezek után?! Komolyan! Mit gondolsz, ha a lány akit szeretek hulla részegen, a nyakamba ugrik, rám mászik és közben azon röhög, hogy mennyire hülye vagyok, hogy őt akarom... de ha ez kell, mondod te és elkezdesz vetkőzni és nekem esni?! Nem mentség, hogy ittál...-ahogy elmondta a történteket, egyre rosszabbul éreztem magam. Hülye vagyok, és tényleg a barátaink előtt csináltam belőle és az érzéseiből is viccet.
-Sajnálom, én...amióta megcsókoltál azon rágódtam, mennyire utálhatsz...-kezdtem bele, de könnyes lett a szemem.-Nyomorultul érzem magam és éreztem már akkoris, mert tudom, hogy haragszol rám, és ez fáj. Te voltál a legjobb barátom!-itt már ki is csordultak a könnyeim.-Mikor megismertelek titeket, nem gondoltam, de mikor anyuval és Jacksonnal hozzátok költöztünk, én...
-Igen?
-Imádtam, ahogy viselkedtél. És akkor azt hiszem az az idő alatt tudtam, hogy veled más minden mint a többiekkel. Megnyugtatott az illatod, sőt, akkor könnyebben elaludtam tőle...és...aztán ami Matt és köztem volt, hogy akkor hogy haragudtál rám,... bármit tettél, vagy teszel, az fáj mindig a legjobban, tudod? És akkor rá kellett jönnöm, hogy miért is fáj ennyire,.. mert te álltál hozzám a legközelebb, mert szerettelek, de te nem és itt hagytatok mind, és mikor egy hónap után nem hívtatok eldöntöttem, hogy túlteszem magam ezen, mire visszajöttök.-minden amit elmondtam csak erősítette bennem a lelkiismeret furdalásomat...-Nem tudom te, vagy ti, hogy éltétek ezt meg, vagyis de, emlékszem mi volt, mikor megtudtad Mattet...
-Liz akkor sem haragudtam rád anniyra mint most. Akkor még nem szerettelek.
-Brian el hiszed nekem, hogy nyomorultul érzem magam? Tényleg nagyon sajnálom és soha, de soha nem akartalak bántani.
-Azt nehéz elhinnem.-mondta de még mindig ott ült az ágyamon. Viszont a következő fél óra kínos csöndben telt. Csak ültünk a sötétben egymás mellett.
-Szemét voltam, és haragszol is rám, miért maradtál itt velem?-kérdeztem, hogy megtörjem a csöndet, de nem válaszolt, fújtatott.-Már nem beszélsz velem.
-Te nem engedtél el. Matt itt maradt volna, de mondtam, hogy megoldom, bírok veled.
-Szóval te akartad.
-Nem, nem hagytál túl sok választást.-duzzogdt még. De nem hibáztatom.
-Mit szeretnél most tőlem? Mit vársz?
-Nem tudom, de ez így nem megy.
-Költözzek el?
-Az megoldás lenne.-mondta, de nem tudtam eldönteni, hogy ironikusan mondta-e.
-Rendben.-mondtam, de ő nem szólt, továbbra sem nézett rám.-Nem kell itt maradnod!-mondtam és azzal ki is sétált a sötétben. Egy darabig csak ültem még a sötétben és próbáltam rájönni, hogy bánthattam meg pont őt ennyire, de nem sikerült, nem tudom, hogy történhetett ez meg velünk.