Nobody's perfect 2.11

-Liiiiiiiiiiiiiiiiiiz!-hallottam meg Brian hangját és bepánikoltam.Eltoltam magam Matt-től, megtöröltem a számat és visszasiettem a szobámba. Próbáltam lassítani a szívverésem és nem kapkodni a levegőt mire beér a szobámba.
-Igen?
-Este családi vacsi lesz nálunk, apámék szeretnék ha jönnél velem.-mosolygott rám kedvesen és hiába nem akar tőlem semmit és nem is vagyunk együtt de borzalmasan bunkónak, szemétnek éreztem magam, hogy csókolóztam Mattel.
-Öm,... jó persze... szívesen!-mondtam, közben magamra erőltetve egy mosolyt, és igyekeztem elrejteni a szemembe lassan beszökő könnyeket.
-Okés, akkor majd este 7-re kell átmennünk.-bólintottam azzal kiment. HIrtelen el is felejtettem, hogy Josh is a szobában van így mikor megfordultam és megláttam megijedtem.
-Szereted?-kérdezte de én egy szó nélkül ott hagytam és visszamentem Matthez. Az ágyán feküdt és a plafont bámulta.
-Ez így nem megy, igaz?-kérdezte aztán, nem szóltam semmit.-Szereted?
-Tessék?
-Briant? Mikor azt mondtad, mi van ha te szerelmes vagy, rá gondoltál, ugye?
-Sajnálom!-csak ennyi jött ki a számon, láttam rajta, hogy fáj neki de nem tudtam mit mondani már. Otthagytam, visszamentem Joshhoz.
-Lekezelem a sebeidet, jó?
-Menjünk sétálni.
-Mi?
-Menjünk sétáljunk, látom, hogy...-nem hagytam hogy befejezze, utálom, hogy kiismertek és hogy látják rajtam, hogy bajom van. Odamentem a másik oldalára és segítettem felállnia. Lassan, óvatosan mentünk le a lépcsőn. A tolókocsit odahúztam a lépcsőhöz és Josht beleültettem.
-Várj egy kicsit!-kértem és kimentem Brianhez a konyhába.
-Szia.
-Hello.
-Figyelj, a ma este, még se lenne olyan jó, nem szeretném Josht itt hagyni.
-Liz, annyira örülnének neked.
-Sajnálom!-mondtam megint aztán visszamentem Josh-hoz.
-Menjünk!-toltam ki az ajtón és az utcában elindultunk sétálni.
-Miért vigyázol rám?
-Mert fontos voltál nekem.
-De ahogy mi szakítottunk...
-Nem Josh, anyukád miatt szakítottunk! Nem velünk volt baj.
-Akkor ha azt mondanám, hogy elköltöztem otthonról, egyedül élek, és anyám többé nem szól bele semmibe, lenne újra esélyem?
-Nem tudom, lehet.-mondtam neki, és így is gondoltam. Josh tökéletes pasi nekem, megért engem, tudja hogy élek, hogy mire tanított apám, ő el tudott úgy fogadni.-De nem most! Most csak én akarok lenni, egyedül.-már a anyuék házánál jártunk így kicsit gyorsítottam a tempón, hogy hamar vissza is fordulhassunk.
-Szeretsz még?-kérdezte aztán, de ezen nevetni kezdtem.
-Josh, számít ez most? Itt vagy, mert ismerlek és segíteni szeretnék neked, hogy felgyógyulj. Túl bonyolult az életem és a lelkivilágom most ehhez, úgy hogy kérlek hagyjuk ezt. Nem fogunk újra összejönni.-mondtam komoran és nagyobb lendülettel indultunk vissza a házba. Délután a nappaliban fetrengve tévéztem, semmihez nem volt kedvem.Csak kapcsolgattam a tv-t reflexszerűen és bámultam ki a fejemből.
-Hééé Lizzyyyyyyyyyyyyyyy!
-Liz ezt hallgasd!-rontott be Jimmy és Matt vigyorogva.
-Na mondjátok!
-Turnéra megyüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüünk!-ordította Jimmy, én meg nem akartam elhinni.
-Mi van?-kérdeztem.
-Turnéra megyünk! Előzenekar leszünk de ez hatalmas lehetőség nekünk! Elhiszed ezt?
-És mennyi idő? Mikor indultok?-kérdeztem de erre elhúzták a szájukat.
-3 hónap és holnap után megyünk!
-MI VAN?-kérdeztem ki akadva?-Itt hagytok engem egyedül 3 hónapra?
-Muszáj ez olyan lehetőség..-kezdte Jimmy, közben magához ölelve.
-Jó persze tudom, csak egyedül ebben a nagy házban... hiányozni fogtok.-szorítottam erősebben Jimmyt, majd egyik kezemmel még Mattet is odahúztam és percekig csak így álltunk.
-Na menjünk is mondjuk el a többieknek, basszus be is kell pakolnunk. Úristen csomó...-és már mentek is fel a lépcsőn. Elmennek? Mihez kezdek magammal itt egyedül? Basszus!