Life is just a game 27.

Syn:

Egész éjjel fent voltam és dalokat írtam. Nem bírtam elaludni a buszon, és nem is tudtam volna hol, mivel Heidi befoglalta az ágyamat.Reggel 7-re érkeztünk meg és szállhattunk le a buszról, bár a többiek még csak ébredeztek én már épp az első szál cigimre készültem rágyújtani.
-Úúúúristeeeen! Synyster Gates!-indult meg felém 3 kis tini lány.
-Hello!-intettem nekik és mire kettőt pillantottam, már ott is voltek mellettem.
-Csinálnál velünk képet?-bólintottam és már közrefogtak és el se engedtek. Már legalább a 15. képet csináltuk, mikor kicsapódott a busz ajtaja.
-Még egy aláírást, kérlek! Vagy egy ölelést?-próbálkozott görcsösen az egyik csaj, mire inkább nem is reagáltam csak nyújtottam a kezem egy filcért, vagy tollért.
-Egy ölelést inkább én kérek!-ásított Heidi és szállt le a buszról.-Hello csajok! Csak nem nagy Syn rajongók?
-Te is tudod, hogy nekem nem lehet ellen állni.-vigyorogtam rá, a 3 kiscsaj meg kuncogni kezdett.
-Syn lehet akkor egy ölelést mielőtt megyünk?Este jövünk a koncertre és ez így már...
-Kitalálom, egy tökéletes nap lenne!-szólt közbe Heidi és odajött mellém. Az egyik keze a hátam mögött a derekamon pihent.-Nyugalom lányok, majd este folytatjátok, most már kisajátítanám a pasit, ha nem gond!-mosolygott az elkerekedett szemű, lefagyott lányokra.
-Sziasztok!-köszöntem és integettem nekik, mire észbe kaptak és pusmogva elsétáltak.-Kisajátítasz?-kérdeztem Heidit mire kissé megremegett a szája széle.
-Reggelizhetnénk, csak mi ketten.-Ez volt ami igazán fejbe vágott, miért gondolhattam egyáltalán másra?!
-És jól aludtál?
-Azt hiszem...elég kényelmes az ágyad...
-Kényelmesebb lenne, ha én is ott lettem volna.-erre a mondatomra velem szembe állt és mindkét keze a csípőmnél volt, belemarkolva a pólómba.
-Lehet nem fáztam volna annyira...
-Lehet!-bólogattam, mire felnevetett.
-Na eszünk?-kérdezte aztán.-Úgy ennék palacsintát!
-Persze szivem, neked bármit!-adtam egy puszit a homlokára és magamhoz öleltem.
-Ha nem lenne ennyire jó, hogy simogatod a hátam, már nem engedném ezt!-morogta, mosolyogva a mellkasomba, mire én nevettem el magam.
-Akkor ezt egy darabig még folytatom így!-öleltem meg szorosabban, közben körözgettem az ujjaimmal a hátán.
-Rendben!-nyögte szinte, és ellazult a karjaim közt.

Skye:

-Hé, anyu átmegyünk oda játszani?-mutatott szemben egy nagy parkra Aleck.
-Várj egy kicsit szivem, jó? Kipakolunk és utána a tiéd vagyok.
-Apuuuu, átmegyünk játszani?
-Aleck,l azt mondtam várj egy kicsit! Nem mész el apáddal!
-De...
-Elég!-visszatrappolt a buszra jó hangosan, én meg egy nagy sóhajjal nyugtáztam, hogy újabb csodás napunk lesz, mert Aleck hisztis.
-Baj van? Én szívesen átvittem...
-Igen Matt tudom, te szívesen ugrasz minden szavára, de a gyereknevelés nem így megy! Ha azt mondom neki várjon, nem szaladhat hozzád, közösen kell nevelnünk de nem így...
-Skye, nyugalom!-lépett hátrébb, mire észbekaptam, hogy kicsit hangosan beszéltem.
-Ne haragudj, csak... azt hiszem elfáradtam már ebbe az állandó utazásba!De szerencsére nekünk már csak 2 hét!
-Én épp azon gondolkodtam, hogy nem akartok-e esetleg végig velünk turnézni. De nem akarok rátok erőltetni semmit.
-Ne haragudj, de biztos hogy nem! Alecknek kell a rendszer, az ovi, a barátai, mert így most alig tudom már kezelni, mindenért amit nem engedek meg rohan hozzád...
-Sajnálom, nekem új ez az apa szerep, és imádom Alecekt, imádlak téged is amiért megszülted- fogta a kezei közé az arcomat és közelebb lépett.-Csodálatos ajándék ez nekem, hogy szültél egy ilyen nagyszerű kiskölyköt, aki a miénk!És amióta elmondtad, imádom, hogy hozzád vagyok kötve, hogy kettőnkből lett.-Döntötte a homlokát a fejemnek.
-Matt, mit csinálsz?
-Hálálkodom, hogy vagytok nekem, hogy szültél nekem egy gyereket!
-Matt...
-Skye kérlek! Annyira szeretlek! Elmondani nem tudom. Amióta újra megláttalak és kiderült, hogy van egy fiam, csak jobban szeretlek. Nem akarlak titeket sose elveszíteni, ti ketten vagytok az életem.-ölelt most már szorosan magához.-Megígéred, hogyha befejezzük a turnét, akkor is így lesz minden?
-Mitől félsz?
-Hogy találsz valakit és én kiesek a képből!
-Matt téged sosem foglak kiheverni!-mormoltam a mellkasába.-Nem is tudnálak, mivel mindennap meg kell küzdenem veled, a látványoddal.-nevettem el magam.Nem felejtelek el, ahogy azt sem hogy van egy gyerekünk!
-Köszönöm!-puszilta meg a homlokom.
-Nincs mit, túl helyes vagy!-nevettünk már mindketten és végre elengedett. -Aleck gyere ki! Menjünk!-szóltam, de semmi.
-Aleck, fogadj szót anyunak, gyere ki!-szólt már Matt is, de csak Jimmy kullogott le a buszról.
-Nincs itt a kissrác!
-Hogy mi?-kérdeztünk vissza egyszerre.
-Az nem lehet, az előbb ment fel!-rontottam fel a buszra, de tényleg nem volt sehol. Pánikolva mentem vissza Matthez és már könnyes lett a szemem.-Matt nincs itt!-tátogtam és már potyogni kezdtek a könnyeim.
-Aleck! ALECK!-kezdett Matt és Jimmy utána kiabálni és körbejártuk a buszt, néztök a parkolót, de semmi.
-Biztos a játszóra akart menni, a túl oldalt!-ugrott be és elkezdtünk Mattel arra szaladni. Már épp megláttam Alecket, de hiába szóltunk nem hallotta a hangunkat, elég nagy volt a forgalom. Csak az úttest választott már el minket!
-ALECK ÁLLJ MEG!-kiálltottam és Aleck megállt és megfordult....az úttesten. Csak dudálást hallottam, olalra néztem és láttam a sport kocsit szélsebesen Aleck felé haladni.
-Neeeeeeeeeeeeeeeeee!-visítottam torkom szakadtából, de Matt karjai a derekamra fonódtak és visszatartottak a kocsi elé ugrástól Megfordított és félreestünk, sok sikoly és Aleck ordítása.
-MATT HOGY TEHETTED?! A FIAM ÉS TE NEM... NEM ENGEDTÉL...-ordítottam vele a földön ülve, közben ömlöttek a könnyeim.
-Mamiiiiiiiiiiiii! Úgy sajnálom, ne haragudj!....Meg...ijedtem!!-ugrott a nyakamba a kisfiam, és nem bírtam elhinni. Csak tapogattam a fejét hátát, karjait, hogy nem lett baja, nem értettem.
-Soha, de soha többet ne csinálj ilyet! Ne merészelj így elmenni!-öleltem magamhoz a már síró Alecket is.
-Jobban kéne figyelni a kissrácra!-lépett elém egy férfi.-Walker vagyok-nyújtott kezet.
-Skye!-fogtunk kezet!-Nagyon köszönöm , hogy megmentette a kisfiamat! Nem tudom ezt meghálálni magának, hogy a kocsi elé lépett és...
-Ne köszönje, csak örüljön, hogy itt voltam! Értem már mindegy, de a kisfiúért nem!-mondta, aztán megfordult és elindult. Karon ragadtam Alecket és utána indultam.
-Várjon! Kérem, meghívhatom valamire? Vagy akármi amivel köszönetet mondhatok?-rám mosolygott és tett felém pár lépést.
-Egy vacsorát elfogadhatok, ha mag főz!
-Hát... ma este koncertezek de elmehetünk valahova utána, ha...
-Rendben!-bólintott, bár nem éppen erre számítottam.-Magáért jövök este...
-10-re!-fejeztem be.
-Örültem Skye!-fordult meg és elsétált, és hiába hogy elment, nem bírtam kiverni a fejemből, és csak néztem amíg eltűnt a tömegben.