Nobody's perfect 19.

A közös házbeli szobámba ébredtem. Kimásztam az ágyból de úgy fájt a fejem, és úgy megszédültem hogy pár pillanat alatt a földön találtam magam.De ahogy felnyögtem Matt már ott is állt mosolyogva fölöttem.
-Hé egyben vagy?
-Azt hittem, amíg össze nem estem.
-Fel tudsz kelni?-kérdezte és felém nyújtotta a kezét. Megfogtam és próbáltam talpra állni de ahogy függőlegesbe kerültem újra elvágódtam.
-Matt mi van velem?
-Hát tegnap kicsit megütötted magad, úgy tűnik agyrázkódásod van.
-Hogy ütöttem meg magam?
-Leestél a színpadról. De utána még beszéltél. Megkértél, hogy hozzalak fel, fektesselek le és polcoljam fel a lábad.-mondta miközben felemelt és befektetett az ágyba.
-Na jó felhívod anyámat?
-Persze, kérsz valamit?-intettem a kezemmel, hogy nem és becsuktam a szemem, de még így is úgy forgott velem minden, hogy hirtelen erős hányingerem lett.
-Hé Lizzy, hogy vagy?-hallottam Brian hangját, de ahogy kinyitottam a szemem elhánytam magam.-Ó basszus!-meglepetésemre, éreztem ahogy félre húzta a hajam és a nyakam simogatja.-Jól van. Jól van! Tessék!-nyomott a kezembe egy zsepit, aztán megjelent Matt egy pohár vízzel.
-Jaj neeee!
-Bocsi!-nyögtem, de csak a vizet kaptam a kezedbe.
-Anyukád 2 perc és itt van, bevisz a kórházba. Szóval gyere, leviszlek!-mondta és a karjaiba vett.
-Bocsi,hogy hányás szagom van!-nyögtem, de nevetni kezdett.
-Már megszoktam, emlékszel? Egyszer már jártunk így!-mondta és derengett is valami az első részegségemről mikor összehánytam magam és Matt vitt a karjaiban Brianékhez.Nem volt túl szép, és most megint!
-Kicsim miért nem hívtatok!? Tudnod kéne, hogy ez komoly!
-A picsába, magam nem diagnosztizálom!-mordultam fel,de Matt lecsitított.
-Na jó tedd be a kocsiba! Sietni kell!-hallottam anyu hangját, és jó erősen belekapaszkodtam Mattbe.
-Ébredezik, de csak lassan fiúk. Valószínűleg nem lesz teljesen magánál még!-hallottam ahogy anyu beszél, bár nem egészen értettem. Úgy éreztem mintha zuhannék és nem állnék meg soha. Aztán ahogy kinyílt a szemem szédülni kezdtem.
-Szia!-suttogták a fiúk mosolyogva körbe állva az ágyamat.
-Hali! Kórház?-kérdeztem, mire Brian bólintott.-Mennyi?
-2 nap.-mondta anyu, de még mindig nem tudtam miért.-Nagyot estél, agyrázkódásod van és volt egy kisebb vérzés is a koponyádban, ezért aludtál 2 napig. De már rendbe jössz.
-Brian!-nyöszörögtem de Brian éreztem, hogy megszorítja a kezem.
-Itt vagyok!-mosolygott rám.
-Bocsi, hogy hánytam.-mondtam mire mind felröhögtek, de annyira megfájdult tőle a fejem, hogy összerázkódtam.
-Fiúk, most jobb ha mentek! Kell neki még egy kis idő, most nagyon érzékeny a hangokra.-és ez volt azt utolsó amit hallottam, mert újra elaludtam és valahol zuhantam megállíthatatlanul.Aztán hangokat hallottam és elkezdtem képeket látni, Mattet, Briant Zacyt és Jimmyt. Apukámat és Jacksont.
-Liz, én vagyok! Apukád felhívott!-hallottam valakit hozzám beszélni de nem tudtam beazonosítani.-Ha ott lettem volna most nem lennél itt. De most itt vagyok! Kelj fel! Liz! Gyerünk!-lassan kezdtem magamhoz térni, éreztem hogy fekszem. Kinyitottam a szemem és hirtelen nem is tudtam hova tenni a látványt.
Josh bámult maga elé.
-Josh?-szóltam mire rámnézett majd egy megkönnyebbült nagy sóhaj után lepillantott a kezére amivel az enyémet fogta.

-De jó hogy felébredtél.
-Fáradtnak látszol!
-Este hívott fel apád, egyből idejöttem, azóta itt vagyok.
-Hány óra?
-Dél!-mondta és megpuszilta a kezemet.-Örülök, hogy jobban vagy.
-Igen!-morogtam és próbáltam felülni, de lógott az infúzió a kezemből, különböző tappancsok a mellkasomon gépre kötve.-Nem kellett volna miattam ide jönnöd.
-Liz ne beszélj hülyeségeket! Persze hogy idejövök!-jól esett hogy egyből reagált és ezt mondta. Kicsit már kezdtem azt hinni hogy ami köztünk volt csak Franciaországban volt.-Fontos vagy nekem!
-Ennek örülök, azt hiszem.-mondtam és elmosolyodtam, aztán éreztem ahogy vörösödik a fejem.
-Szólok valakinek, hogy magadnál vagy!-mondta és kisétált. Pár perc múlva anyám sietett felém mosolyogva.
-Szia kicsim!
-Anya!Mikor mehetek haza!
-Ha már magadnál maradsz holnap. Mennyire vagy jól? Fejed?
-Hát kicsit szédelgek, de csak amennyire egy agyrázkódástól elvárható. Nem szeretnék itt maradni hadd menjek haza , kérlek!
-Sajnálom, tudod, hogy bent kell tartanunk!
-Nem kell! Te is tudod! Csak menj ki és szólj hogy haza viszel! Ígérem hogy feküdni fogok, csak hadd menjek haza!
-Nem tudok otthon maradni vigyázni rád!-csak nem engedett anyu, de Josh rám kacsintott.
-Én szívesen vigyázok rá, amíg rendbe jön. Még egy hétig nincs sulim, itt maradok addig szívesen, ha cserébe elaludhatok a kanapén.
-Nekem megfelel!-mosolyogtam anyára, aki felvont szemöldökkel meredt rám.-Kérlek!-könyörögtem megint, mire sóhajtott egy nagyot.
-Jól van szólok, hogy haza mentek!

-Beszéltem Briannel, hogy haza hoztalak, azt mondta beszél a többiekkel és átjönnek kicsit.
-Köszi! Addig eszünk valamit?
-Mit szeretnél?
-Pizzát, sok pizzát!-mondtam mire már emelte is a telefont a füléhez és rendelt is.
Én meg addig igyekeztem átöltözni a kényelmes saját pizsimbe. Abban a pillanatban hogy lehajoltam hogy belebújjak a nadrágomba dőltem is előre úgy megszédültem, de Josh ott volt és hátulról elém tette a kezét.
-Liz?
-Jól vagyok!-nevettem.
-Na jó feküdj le majd én rád adom!-mondta miután kikapta a kezemből a nadrágomat. Enyhén éreztem magam szánalmasnak, de most tényleg nem tudtam magam megoldani. Még mindig fájt a fejem, és az erős fényeket zajokat sem bírtam, így Josh az én szobámat is amennyire tudta besötétítette.
-Na kész, de normál esetben remélem tudod, hogy nem adnék rád nadrágot. Maximum leveszem.
-Hát akkor köszönöm, hogy most ilyen megértő és nagylelkű vagy velem.-mondtam mire elmosolyodott önelégülten és lefeküdt mellém az ágyra.
-Ha átjöttek a srácok hazaugrom néhány ruháért, hogy vigyázhassak rád, jó?
-Nem kell maradnod, majd Matt és a többiek vigyáznak rám.-mondtam de elkomorodott az arca.
-Majd én, nem kell, hogy Matt vigyázzon rád.-vágta egyből oda morgó mély hangon.
-Te féltékeny vagy Mattre?
-Nem vagyok! Tudom, hogy barátok vagytok ti mind, de rajta látom, hogy többet akarna tőled.
-És ez miért is zavar?
-A barátnőm vagy, persze hogy zavar, ha...-hiába beszélt még mindig Josh, az én agyam leragadt ott hogy barátnő. Én nem tudtam, hogy mi járunk, tudnom kellett volna? Akkor meg csaltam? El kéne mondanom? Úristen, nem is értem...-Liz, minden rendben?
-Igen, igen, csak én nem tudtam, hogy mi most járunk?
-Pedig én nem engedlek el, szóval járunk, ha akarod!-mondta és felvont szemöldökkel, rám hárítva a döntést nézett rám.