Life is just a game 52.

Matt:

-Na gyere már sietnünk kell haza anyuhoz!
-Miért sietünk?
-Mert már vár minket!-mondtam és beültettem Alecket a kocsiba, becsatoltam az ülésébe majd becsuktam az ajtót. Épp beakartam ülni mikor Jimmy hívott.
-Cső, mi az?
-Matt baj van!
-Mi ez a sziréna?-kérdeztem kicsit gyanakodva, de akkor még nem esett le.
-Skye rosszul lett, összeesett és vérezni kezdett, mentővel visznek minket a kórházba, gyere oda gyorsan!
-VÁRJ! -ordítottam nehogy lerakja a telefont.-Mi az hogy rosszul lett?
-Nem tudom, csak elsápadt és összeesett, a mentős szerint baj van a babával.
-Emily!-suttogtam és kinyomtam a telefont. Beültem bekötöttem magam és amilyen gyorsan csak tudtam a kórházhoz vezettem. Ahogy megérkeztünk kikaptam Alecket a kocsiból és szaladtunk befelé.
-Mi történt mi az? Hol van?-faggatta egyből Jimmyt.
-Bevitték vizsgálni, nem tudom mi van.
-Vigyázz Aleckre! Heidinek szóltál?
-Jönnek ők is Briannel, mindjárt itt vannak.-bólintottam és már el is indultam megkeresni Skyet. Már a 3. szobába néztem be mire megláttam, egyből odasiettem és megfogtam a kezét.
-Mi az doki? Mi történt? Jól vannak?
-Sajnos azt kell mondanom, hogy mindketten biztosan nem élik túl. Sürgősen meg kell műtenünk különben elvérzik ő is és a baba is.
-Micsoda?!KIENGEDTE, AZT MONDTA RENDBEN LESZ!-kaptam el az orvost és megrángattam.
-Kérem, engedje, hogy segítsek.-összezavarodtam, csak egyikük élheti túl.-Illetve tudnia kell, ilyen esetben általán az anyát helyezzük előtérbe, mivel a kicsi még túl fejletlen és..
-FOGJA BE!-mordultam fel ingerülten, de aztán be is jöt két ápoló és Skyet, aki úgy tűnt csak nyugodtan alszik eltolták a műtőbe. Összeroskadtam ahogy egyedül maradtam a vizsgálóban.Csak egyikük. Ez járt végig az eszemben.

Heidi:

-Jimmy hol vannak? Mi van?-futottam felé, de csak megrázta a fejét, aztán jött Matt teljesen összeroppant. Láttam az arcát és megijedtem.
-Matt?.kérdeztem halkan de ahogy felnézett rám könnyes lett a szeme, egyre jobban féltem. Aztán egyszer csak megölelt.-Ne ijessz meg kérlek! Mi van?
-Azt mondta az orvos csak egyiküket tudja megmenteni, Skye eszméletlen volt mikor a műtőbe tolták.És én... Emily nem...-dadogott és éreztem ahogy megrázkódik a teste és sírni kezd. Amilyen erősen csak tudtam szorítottam Mattet, de nem tudtam mit mondani.
Amíg várakoztunk szép lassan megérkezett mindenki a kórházba, Zacky, Johnny, Matt szülei és Amy, Walker. Ahogy ültünk végig Brian kezét szorongattam, több óra eltelt és semmi, egy orvost sem láttunk. Mindenki magába roskadt és csak bámult ki síri csöndben a fejéből.
-Heidi, nyugodj meg! Erősnek kell lenned, hogy...
-Brian nem tudok. Nekem ez nem megy!
-Hé, tudom, hogy nem tudtunk mindent megbeszélni, és jogosan haragszol rám, de ha szeretnéd. és én örülnék neki de hazamennék, hogy ne legyél majd egyedül. Vigyázok rád és..-simogatta végig a kezem, de alig tudtam ráfigyelni. Tudom, hogy csak elakarja terelni a figyelmemet, de ilyen estben ez nem megy.
Már 4 órája várakoztunk mikor megjelent egy orvos. Mattel összenéztünk és felpattantunk. Egymás kezét megszorítva mentünk a doki felé, de az arcán semmi jót nem láttunk.
-Nézzék, rosszabb volt a helyzet mint vártuk, Skye nagyon sok vért vesztett.-gondolom  látta az orvis, hogy megrendültünk, mert elhallgatott. Nagy levegőt vett és folytatta.-Minden tőlünk telhetőt megtettünk, hogy elállítsuk a vérzést még időben, hogy megtudjuk őket menteni.

Brian:

Mind feszülten néztünk feléjük, hallgattunk hátha hallunk valamit, vagy Heidin és Matten látunk valamit, amitől megkönnyebbülhetünk, hogy minden rendben. Az orvos beszélt aztán elhallgatott. Matt és Heidi egymásra néztek és vissza a dokira aki újra csak beszél mi meg egy szót sem értünk vagy hallunk.
-Mi van ha az én hibám? -kérdeztem Jimmyt.
-Hogy érted?
-Miattam ideges lett, mi van ha amiatt lett ez? Ha miattam lett bajuk, vagy rosszabb.
-Nyugi haver, nem a te hibád.-veregetett vállon és tovább meredtünk az irányukba, hátha.... aztán... Matt összerogyott és zokogni kezdett. Heidi mondott valamit az orvosnak és leült Matt mellé a földre, átölelte és mint egy kisgyereket ringatta a kezei között, miközben már neki is folytak a könnyei. Mi mind egymás tekintetét, arcát fürkésztük, de senki nem tudott mit mondani, vagy tenni. Csak néztük őket alig pár méterrel arrébb a földön, és nem értettük pontosan mi is történt.