2013. szeptember 5., csütörtök

Life is just a game 6.

Skye:

-Kislányom ez a tied?-tartotta felém anyu a terhességi tesztet a fürdőszobában.-Válaszolj! SKYE!
-Igen, de ,..
-Irány az orvos! -dobta el a tesztet és karon ragadott.
-Nem, anyu...
-MOST!-ordított rám és kirángatott a kocsiig!
-Mit akarsz?
-Elvetettjük azt a fattyat, tudod egyáltalán ki az apja? Hogy gondoltad ezt? Szégyent hozol a fejemre!
-Anyu!
-Fogd be a szád!-rivallt rám mint egy szörnyeteg a volán mögött ülve. Láttam rajta milyen ideges, megfeszültek az erek a kezén, úgy szorította a kormányt, de ahogy ránéztem a szemeit lassan csillogni láttam. Mire újra előre fordítottam a fejem már csak az előttünk felforduló autót láttam ....

-Belénk csapódott és megpördültünk, hátulról még egy másik autó belénk jött. Én a kórházban tértem magamhoz, semmi bajom nem lett, anyunak se szerencsére csak kisebb agyrázkódás. A baba is túlélte így aztán anyu is azt mondta, hogy tartsuk meg, de úgy hogy senki ne tudja meg hogy az enyém, azt meg pláne hogy nem  tudom ki az apa.-magyaráztam a ledöbbent képpel bámuló srácoknak. Láttam, hogy köpni-nyelni nem tudtak. Matt lesápadva meredt a pár méterrel arrébb játszadozó Alecre.
-Úristen, ez hihetetlen!-mondta végül mosolyra húztam a szám.
-De akkor hogy hogy Anyunak hív?-kérdezte egyből Brian.
-Hogy elköltöztünk semmi értelme nem volt titkolni, hogy az én fiam.
-Pedig simán letagadhatnád, elég jól nézel ki!-kacsintott rám Jimmy vigyorogva.
-Na és te Heidi veled mi történt?-fordult Jimmy felé már kicsit flegmán, fura volt így látni őket, mert régen nagyon jóban voltak, de hát pont ez is volt a baj.


Jimmy:

Fel fogni nem tudom, hogy mi lehetett Heidivel, bár eddig Leana sztorija megállja a helyét. Skyet tényleg felcsinálta valaki...
-Na jó, elmondok mindent, de tekintettel arra hogy régen milyen jóban voltunk, kérlek ne hazudtoljatok meg, mert nekem akkor sem volt semmi okom, és most sincs hogy hazudjak.-na persze, fordult meg a fejemben ahogy Heidi nyilvánvalóan nekem és Briannek intézte.
-Este mikor elmentünk együtt bulizni, emlékeztek? 3-an indultunk neki az éjszakának, de megkértetek, hogy vegyek füvet, ezért piáltunk aztán én elindultam Tommy irodájába.-emlékszem is eddig, akkor este láttuk utoljára Heidit, egy héttel később költöztek el. Húú, Tommyt is de utáltam.

Heidi:

Tommy irodája felé tartottam, mikor valaki megfogta a karom és félre húzott. Leana volt az, behúzott a wc-be.
-Miért Jimmyvel jöttél?
-Leana, nyugalom, Jimmyvel ÉS Briannel jöttem.
-Mégjobb, csak azokra a pasikra buksz akiknek csajuk van igaz?
-Mi van? Te is tudod, hogy egyikőjükre sem hajtok.
-Igen, azért lógsz folyton rajtuk. Csak azt hallom, hogy Heidi így Heidi úgy.-lökött meg miközben egyre hangosabban beszélt. A piának tudtam be, éreztem rajta, hogy már ivott, nem akartam foglalkozni vele.Kifelé indultam de megint meglökött.
-Leana fejezd be! Nem akarlak bántani, veszekdni sincs kedvem, ott van Jimmy menj hozzá, engem ne bas*ogass!
-Nem fejezem be! Jimmy múltkor azt mondta lefeküdtél Briannel!
-Neked ahhoz semmi közöd!-morogtam és újra kifelé indultam, a karomnál visszarántott, megcsúsztunk és én lefejeltem a mosdót, ő a tükröt.
A következő pillanatban a kórházban keltem fel, Leana a kezemet fogta egyik oldalt, Apu a másikon.
-Szia Kicsim, emlékszel valamire?
-Nem sokra-pislogtam nagyokat és igyekeztem elhúzni a kezem Leanatól, mire ő rémülten nézett apura.
-A barátnőd talált rád a wc-ben felvágott erekkel. Behoztak csináltak pár tesztet és drogotkat mutattak ki a véredből.-Apu szomorúan hajtotta le a fejét.
-Apu, ez nem is, ő nem a barátnőm.
-Kicsim kérlek! Nem az ő hibája, ne okold miatta! Segíteni akar.
-Nem, Apu!Várj!
-Én mondtam, most megutált, hogy elárultam drogoznak azokkal a fiúkkal!-színlelte a kétségbeesett, aggódó barátnőt.

-Apu végig azt hitte, hogy hazudok és mivel ti "miattatok" drogoztam el kellett költöznünk. Benyomtak rehabra, pszichológushoz járattak, azt hitték megakartam ölni magam, holott....
-Azt ne mondd, hogy Leana tette, mert azt nem hiszem el!-állt fel Jimmy tiltakozóan.-Ne akard már bemocskolni a nőt akivel együtt vagyok évek óta.
-Jimmy nyugodj meg!-csitította Matt.
-NEEM!Ez baromság!-kezdett el járkálni fel alá. Brian el nézve sokkolódott.A fejét fogva bámulta a padlót.
-Jimmy miért hazudnék? Nincs rá okom! Nagyon jól ismertél akkor, szerinted felvagdostam volna a kezem?-néztem rá, és felém fordult. A szemembe nézett, mélyen és láttam rajta, hogy csak nehezére esik a hallottakat felfogni.
-Szóval szerencsétlenek voltunk, és hogy ne hozzunk szégyent a családra el kellett mennünk és máshol átvészelni ezeket.
-De túléltük itt vagyunk és most folytatjuk a zenélést.-szólalt meg Skye mosolyogva én meg csak helyeseltem.-Ketten együtt!
-Ez durva! De segíthetünk!-virult ki Zacky feje.-Beszéljük meg mikor stúdióztok!-lelkesedett be teljesen, pont olyan volt mint régen, csak azért mostanra helyesebb lett, nem olyan kisfiús.
-Sőőőt jobb ötletem van, jöhetnétek velünk turnéra, mint előzenekar.-vigyorgott ránk Matt és Johnny lelkesen Zacky újabb ötletére.
-Anyuuu éhes vagyok! Heidi ígért nekem hambit!
-Igaz?-kért számon egyből a húgom, mire csak kis mosolyra húzta a számat, próbáltam ártatlannak tűnni.-Na jó, ha megígérte, nem tehetünk semmi! Menjünk enni!

Brian:

-Hé, beszéljünk még! Érdekelne a dfolytatás és hogy mik történtek. -állt fel Matt a kanapéról ahogy indulni készültek a lányok. Nem értem miért és hogyan de én is felálltam. Furcsa érzésem volt, és valahogy én is tudni akartam mindent. Mindent ami Heidit idáig juttatta. Nem csoda hogy úgy kiakadva jött vissza.
-Jah, átmehetnénk hozzátok, ott nem zavar senki! Beszélni persze!- emeltem magam elé a kezeimet jelezve, hogy nincsenek hátsó szándékaim mire Heidi fel is húzta az egyik szemöldökét.
-Brian baj van, ha te ilyen normális hangon beszélsz!-jegyezte meg mire inkább csak mosolyogva visszaültem a kanapéra.Megváltoztak, pedig milyen jóban voltunk... nem ártana, ha megint ....
-Itt a címűnk! Ugorjatok be valamikor!-adott egy cetlit Skye Matt kezébe majd kisétáltak.Pár percig még csend volt majd Jimmyt kezdtem el figyelni.
-Nem hiszel neki?-kérdeztem, mire a többiek is ránk figyeltek.
-Nem! Persze hogy nem! Vagyis... Leana nem tenne ilyet!
-Heidi nem hazudna!-vágtam rá egyből. Én nagyon is eltudtam hinni. Heidire elég sokan féltékenyek, olyan bűvköre van hogy bárkit elcsábíthatna ha akarna, melyik pasi csaja ne lenne kiakadva, most őszintén!-Én elhiszem! És lehet neked le kéne ülni Leanaval beszélni. -Felkapta a fejét, és körbe nézett mindannyiunkon.
-Nekünk meg ku*va sokat kell dolgoznunk az albumon!-pattant fel Johnny lelkesen.
-Valahogy újra kéne éleszteni a kapcsolatot a lányokkal!- állt fel Zacky is hangosan gondolkodva.-Mindig bírtam őket, aranyosak, kedvesek, szépek, okosak, és sose érdekelte őket a pénzünk!
-Mert akkor még nem is volt annyi mint most!-vágta rá Jimmy flegmán.
-De paraszt vagy! Mintha Leana a szépségedért lenne veled!-simogattam meg a feje búbját, de persze mindenki csak röhögött. Kivéve Jimmyt! Az az érzésem itt még futni kell pár kört, hogy minden tisztázódjon.






2 megjegyzés :

  1. Végre! :DD
    Kiderül mi volt! :)
    Hát őszintén szólva, durva... o_o
    Leana... Valahogy éreztem, hogy ő van a dologba és Jimmy pedig... Jót nevettem a végén, mikor Zacky beszólt neki! :DD
    A lányok totál normálisa fogták fel az egész dolgot és végre megbeszéltek mindent!
    Már csak arra vagyok kíváncsi, kié a gyerek...
    Várom a folytatást! :DDD

    ~foREVer <3

    VálaszTörlés
  2. Hááát azért vannak még itt titkok :) akár az apa kiléte is: ) lesz még mit megbeszélni, meg ugye, hogy mi lesz most jópofiznak? kibékülnek? de holnap jön a rész, elhatároztam 2 naponta hozom, úgyhogy pörögni fognak a dolgok :D

    VálaszTörlés