2013. szeptember 16., hétfő

4.fejezet

Matt és Valary nászútra mentek már 3 hete.Elvileg majd csak egy hét múlva jönnek.Én éppen költözöm, hogy Leanat levakarjam és az esküvő óta teljesen tiszta vagyok, nem ittam, nem használtam semmit. Az utolsó doboz is bekerült az új házba, szinte semmi nem is került még a helyére, csak a saját stúdiómat rendeztem be, hogy működőképes legyen és dolgozzak. A többiek is csak pihennek a lányokkal én meg itt maradtam. Egyedül vagyok de most valahogy élvezem, zenélek, próbálok maradandót alkotni amiről mindenki rá fog jönni, hogy ez az amit Jimmy, amit Rev alkotott. Az új albumra próbálok minél több vázlatot alkotni, hogy mire visszajönnek elkezdjük együtt javítgatni őket. Mint mostanság mire észbe kaptam már a dob előtt ültem és csak azért tisztult ki a fejem mert eltört a dobverőm. Rájöttem, hogy éhes lettem, de ahogy kiléptem sötét lett, éjszaka van. Visszafordultam és a hálószobába mentem, ledőltem és elaludtam.

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------

-Ez nagyon durva, tudta bármelyikünk is hogy naplót írt? -fakadtam ki és a kezemben tartott kis könyvet ledobtam az asztalra.
-Brian nyugi, ez nem jelenti azt hogy nem ismertük.-mondta Zacky, de csalódott voltam. Azt írta egyedül érzi magát.
-Igen, ettől még ugyanúgy a testvérünk, aki szemmel láthatóan, és olvashatóan az új albumra koncentrált.Miatta muszáj befejezni, hogy tudják ezt The Rev alkotta, ahogyan szerette volna.-jelentette ki Matt és ez valahogy megnyugtatott.
-Miatta befejezzük!-mondta Zacky is, Johnny bólogatott és mind rám néztek.
-Jimmy miatt muszáj! Megérdemli és ezt is akarta!-böktem a könyvre, de így megegyeztünk, hogy folytatjuk. Már vagy egy hónapja, hogy meghalt és eddig nem is beszéltünk a bandáról, de most hogy előkerült ez a könyv ez megváltoztatott mindent.
-Jó akkor most én megyek! Holnap beszélünk!-felkaptam a könyvet és kimentem a kocsimhoz.

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Már október van és én még mindig nem rúgtam be. Jót tett, hogy Leana végleg kikerült a képből. Lassan elkezdünk beszélni a számokról, és az új albumról, hogy milyen is legyen. Jelen esetben már csak ezt várom. Brian és Johnny már itthon van, Matték megint nyaralnak, Zacky haldokolni készül egy kis náthától így csak hárman bandázunk.

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése